Ugrás a tartalomhoz

Luca Bál a Szent Imrében

Mezőkövesd hírei

Luca-napi jótékonysági bált rendeztek a Szent Imre Tagiskolában december 10-én. A Szent Imre Tagiskola Szülői Szervezetének és Nevelőtestületének szervezésében lebonyolított bálon elsőként Földes József tagintézmény-vezető köszöntötte a vendégeket.

Földes József elmondta, hogy a Luca Bál nagy hagyományokra tekint vissza az oktatási intézményben, kisebb megszakításokkal 1993 óta rendezik meg a jótékonysági estet.
A Tagintézmény-vezető köszöntője után dr. Fekete Zoltán polgármester osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, aki egyebek mellett kiemelte a jótékonysági bál megrendezésének fontosságát. Városunk első emberének köszöntőjét követően az oktatási intézményben tanuló diákok Karácsonyi műsorát nézhették meg a vendégek. A tanulók ünnepi műsora után vacsorával, majd bállal folytatódott az est, melyhez az Origo-M Tánczenekar „húzta” a talpalávalót. A Luca Bálon közel 270 ezer forint bevétel gyűlt össze. A pénzt többek között a kimagasló tanulmányi eredményeket elért diákokat jutalmazására, továbbá az oktatáshoz elengedhetetlenül fontos eszközök beszerzésére fordítják.

Kapcsolódó hírek