Ugrás a tartalomhoz

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tartott sajtótájékoztatót Mezőkövesden (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

 Mezőkövesd és az itt élők nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország az elmúlt időszakban több sikert is fel tudott mutatni, a város és térsége kifejezetten vonzó beruházási területté vált és nagy szerepet játszott abban, hogy hazánk az elmúlt 5 évben folyamatosan beruházási rekordokat tudott dönteni – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki arról is beszélt a városunkban megtartott sajtótájékoztatón, hogy az elkövetkezendő időszakban összefogásra és együttműködésre van szükség az ország biztonságának és az elért eredmények megvédésének érdekében. Dr. Fekete Zoltán polgármester egyebek mellett arról beszélt október 4-én, hogy Mezőkövesden a megkezdett fejlesztések folytatása és a hosszú távú elképzelések megvalósítása a tétje az előttünk álló választásnak. Szijjártó Péter a sajtótájékoztatót követően interjút is adott a Mezőkövesdi Újságnak és Televíziónak is. 

 

 Fejlődés országos és helyi szinten is


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter városunkban járt október 4-én. A Kovács Kft. új csarnokának átadó ünnepsége előtt a Mezőkövesdi Újságnak adott interjút.

 – 2010 óta folyamatosan fejlődik a magyar gazdaság, csökkent az államadósság, nőtt a foglalkoztatottak száma. Minek köszönhető ez a fejlődés?

– 2010-ben kifejezetten bátor gazdaságpolitikát kezdtünk el megvalósítani, tekintettel arra, hogy az egykulcsos, arányos adórendszer bevezetése nagyon bonyolult lépés volt. Ugyanakkor elértük, hogy ma már Magyarországon vannak a legalacsonyabb adók Európában. Ennek köszönhetően a vállalatok egyre több embert tudtak alkalmazni és ennek következtében 1,8 millióról 4,5 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma az országban. Ez kulcsfontosságúnak bizonyult, hiszen a gazdaság teljesítménye főként a magyar emberek teljesítményéből áll össze. Azt kellett lehetővé tenni, hogy aki dolgozni akar, annak meglegyen a lehetősége rá és mindemellett kiszámítható munkája legyen. Ez jelentette a siker alapját az elmúlt években. Azt pedig, hogy a magyar gazdaság és a magyar emberek teljesítménye mennyire versenyképes a világpiacon bizonyítja az a tény, hogy a lakosságszámot nézve csak a 92. helyen vagyunk, de a 34. legnagyobb export teljesítményt állítjuk elő a világon. Ez azt jelenti, hogy 58 hellyel előrébb vagyunk az export teljesítmény vonatkozásában, mint amit a lakosságszámunk arányosan indokolna.

– A magyar gazdaság az Európai Unió leggyorsabban növekedő gazdasága. Csak az idei év első felében 43 nagyberuházás érkezett Magyarországra. Ön hogyan látja, miért ilyen vonzó hazánk a nagy nemzetközi vállalatok számára?

– Amikor a nagyvállalatok beruházási döntéseket hoznak, három tényezőt vesznek figyelembe. Először is a politikai és a gazdasági kiszámíthatóságot, ez Magyarországon adott. A második tényező az infrastruktúra, amelynek kapcsán az elmúlt években komoly út- és vasútépítések zajlottak, így az ország számos pontja könnyen elérhetővé vált. A harmadik tényező a munkaerő kérdése. A magyarok szorgalma, szaktudása hozzájárul ahhoz, hogy a világpiacon a legversenyképesebb termékek és szolgáltatások közé tartoznak a magyar emberek által előállítottak. A duális szakképzés bevezetésével pedig a közép- és felsőszintű oktatás terén továbbra is biztosítottá válik a megfelelő munkaerő-utánpótlás. 2010-hez képest több területen is közel teljes foglalkoztatás van, így a beruházás-ösztönzési politika fókuszát is át kellett alakítani és ma már nem a tömeges munkahelyteremtésre, hanem a meglévő munkahelyek technológiai színvonalának fejlesztésére koncentrálunk. Beruházásösztönzési rendszerünkön keresztül is a magas technológiai fejlettséget hozó beruházásokat támogatjuk.

– A migráció uralja továbbra is nem csak az európai, de a világpolitika napirendjét is. Ön szerint mi a migráció legnagyobb veszélye Európára és Magyarországra nézve?

– Európa komoly migrációs nyomás alatt van, olyan konfliktusok és helyzetek alakultak ki, amelyek nyomán 30-35 millió ember gyakorlatilag bármikor megindulhat Európa irányába. Ráadásul a brüsszeli bevándorlási politika meghívásként értelmezhető a potenciális migránsok számára. Látszik, hogy ahol bevándorláspárti kormányt választanak, megszületnek a bevándorlást támogató döntések, ez történt legutóbb Olaszországban is, amikor megnyitották a dél-olaszországi kikötőket. Ennek következtében az embercsempészek egyre több migránst hoznak Dél-Olaszországba, az olaszok pedig megpróbálnak nyomást gyakorolni a többi európai országra, hogy fogadják be a hozzájuk beérkezett illegális bevándorlókat. Ezáltal újra előkerül a kötelező betelepítési kvóta ötlete, amely ellen már egyszer sikerrel harcoltunk, de most úgy tűnik, hogy ezt a harcot újra meg kell vívni.

– Ön hogyan vélekedik a klímavédelemről, illetve az ahhoz kapcsolódó feladatokról, fejlesztésekről?

– A környezetvédelem nagyon fontos kérdés, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy tiszta levegőt szívjunk, tiszta vizet igyunk és utódainkra egy élhető, fenntartható környezetet hagyjunk. Ugyanakkor azok, akik a klímavédelmet politikai haszonszerzési terepnek tartják, azok ártanak a legtöbbet ügynek. A környezetvédelem és a klímapolitika egy olyan kérdés, amelyhez felelősségteljes hozzáállást igényel. Mi, magyarok kifejezetten jó eredményeket tudunk felmutatni, hiszen 2030-ra a magyar energiatermelés 90%-a már karbonsemleges lesz, amely a nap- és atomenergia beruházásainknak köszönhető. 

– Ön hogyan értékelné Mezőkövesd gazdasági helyzetét?

– Mezőkövesd remek infrastrukturális adottságokkal bír, a környéken jelen lévő autóipari beszállítóknak a megrendelés-állománya folyamatosan nő. A Kovács Kft. példa arra, hogy az elmúlt 9 évben a magyar gazdaság úgy fejlődött, hogy fejlődési lehetőséget biztosított a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásoknak is. Ez a cég is családi vállalkozásból lett nagyvállalat, amely ma már a legnagyobb multinacionális autóipari cégek beszállítói hálózatának tagja. Ezúttal egy olyan modern technológiát honosítanak meg, amely Európában és világszinten is egyedülállónak tekinthető. Mezőkövesdnek kifejezetten kezdeményező és alkalmas városvezetése van. Az általuk végrehajtott fejlesztések egyre jobbá, vonzóbbá tették a várost, így a környék infrastrukturális fejlettségével együtt Mezőkövesd vonzó beruházási célponttá vált.

– Mit jelent az október 13-ai választás a települések, például Mezőkövesd szempontjából?

– A nemzet teljesítménye mindig a helyi közösségek teljesítményéből áll össze. Magyarország azért tudott ilyen jól teljesíteni, mert minden egyes helyi közösség jól teljesített, főleg azok, ahol csendes, nyugodt építkezés zajlott, ahol az országos és a helyi célok azonos irányvonalon helyezkedtek el. Ezért fontos, hogy a jövőben is a helyi közösségek, azok vezetői és a kormány egy irányba evezzenek, hogy mind a helyi közösségek, mind az ország tovább fejlődhessen.

Dori Anett

Kapcsolódó hírek