Ugrás a tartalomhoz

Fiatal rendőrök életmentő intézkedése Mezőkövesden

Mezőkövesd hírei

 A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság két fiatal járőre 2019. november 11-én éjszakai gépkocsizó járőrszolgálata során - melyet lehúzott ablak mellett teljesített - 22.20 órakor a Margit utcán lépésben haladva furcsa zajra figyelt fel, melyet segélykiáltás is követett.

 
 

 A szolgálati gépkocsit leállítva figyelték honnan hallható a dörömbölés, hangoskodás, s a hang irányába haladva másodpercek alatt eljutottak Cs. József 94 éves, egyedül élő idős úr otthonához. A rendőrök a családiház udvari kapuján belépve a széken ülő férfinak bemutatkoztak, aki kérdésre elmondta: nagyon fázik, mozgásában korlátozott és látássérült is. Sötétedés előtt kutyáját ment megetetni, ám egy rossz lépés következtében elesett, megütötte a fejét és karját. Az ott lévő székbe kapaszkodva ugyan fel tudott ülni, de már nem maradt ereje visszamenni a házba ezért kiabált, hangoskodott már órák óta, hogy valaki a segítségére siessen. 

A rendőrök a helyzetet látva azonnal értesítették a mentőket, majd az idős urat bevitték a házba ahol vastag pléddel betakarták és engedélyével bekapcsolták a fűtést. 

22.40 órakor a kiérkező mentős ápoló a sérült vizsgálatát követően az úr idős korára való tekintettel kihűlés veszélyének fennállása miatt, valamint sérüléseire való tekintettel az egri Markhot Ferenc Kórházba szállította. A rendőröknek megköszönte intézkedésüket, mely mint mondta jelen esetben életmentő volt, hiszen a bácsi teste hajnalra a hideg udvaron kihűlt volna. 
A rendőrök értesítették a tulajdonos gyermekét is, aki a mentő kiérkezése után pár perccel megérkezett és édesapját kórházba kísérte.  
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság parancsnoki állománya büszke arra, hogy e két kollégája fiatal koruk, és ebből adódóan csekély szolgálati idő tapasztalatuk ellenére hatékony, gyors rendőri intézkedésükkel életmentésből jelesre vizsgáztak.      

Mezőkövesdi Rendőrkapitányság (J.)

Kapcsolódó hírek