Ugrás a tartalomhoz

Hetedszer rendezték meg a Polgári Estélyt

Mezőkövesd hírei

Hetedik alkalommal rendezték meg az „Együtt a térség összefogásáért” elnevezésű Polgári Estélyt Mezőkövesden. A nagyszabású eseményen mintegy 650-en vettek részt február 4-én.

Az est folyamán elsőként Tállai András, a Belügyminisztérium Önkormányzati Államtitkára, az est házigazdájaként köszöntötte a résztvevőket. Tállai András többek között az ország helyzetéről osztotta meg a gondolatait. A Belügyminisztérium Önkormányzati Államtitkárának gondolatai után a RealDance Táncstúdió és a Füzesabonyi Alapfokú Művészeti Iskola tagjai adták elő a bál nyitótáncát.

Rogán Antal, a főváros V. Kerületének a polgármestere, az est fővédnökeként vett részt a Polgári Estélyen. Rogán Antal elmondta, hogy kiemelten fontosnak tartja az összefogást települési és térségi szinten egyaránt. Az ünnepség keretében azt est védnökei közül Máté Ágnes, Mezőkövesd felvidéki testvértelepülésének, Kiskövesdnek a polgármestere szintén köszöntötte a Polgári Estély résztvevőit.

Az est sztárvendégeként a Bon-Bon együttes lépett színpadra. A zenekar tagjainak produkciója pillanatok alatt nagyszerű hangulatot teremtett a Városi Sportcsarnokban. Az együttes előadásában új és ismert slágerek egyaránt felcsendültek. Az előadást és a vacsorát követően hajnalig tartó bállal folytatódott az est. A hangulatról a hagyományokhoz hűen a Randevú Zenekar gondoskodott. Az éjszaka folyamán ebben az évben is értékes nyeremények találtak gazdára a tombolasorsoláson.

Kapcsolódó hírek