Ugrás a tartalomhoz

Gesztus a szociális dolgozók felé

Mezőkövesd hírei

Süteményekkel köszönték meg január 11-én a Család- és Gyermekjóléti Központ, illetve Szolgálat munkatársai az Idősek Gondozóházában és az Idősek Otthonában dolgozó gondozók, ápolók munkáját, amelyet a vírushelyzet alatt végeznek.

A Mezőkövesdi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ két alegysége a Szívünk és tapsunk – veletek vagyunk egészségügyi és szociális dolgozók jótékonysági szervezet Kávészünet nevű országos akciójához csatlakozva köszönte meg ily módon a mezőkövesdi szociális bentlakásos intézményekben dolgozók munkáját.

A szervezet Facebook-oldalán hirdette meg az akciót, melyhez bárki csatlakozhat és fejezheti ki háláját, tehet egy gesztust a szociális dolgozók felé egy csomag összeállításával és azt az általa választott intézményhez való eljuttatásával.

A kezdeményezés célja, felhívni a figyelmet arra, hogy az egészségügyi dolgozók mellett a szociális dolgozók is komoly feladatot látnak el a vírushelyzet alatt. Az akció célja, hogy a dolgozók kicsit álljanak meg, 5 perc erejéig tartsanak „kávészünetet”. Mezőkövesden a Család- és Gyermekjóléti Központ, illetve Szolgálat minden munkatársa készített édes- és sós süteményeket, amelyeket el is vittek a két bentlakásos intézményhez a dolgozóknak, akik nagyon hálásan fogadták a gesztust – tudtuk meg Szarka Melindától, a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ vezetőjétől.

A kezdeményezés részletei megtalálhatóak a szervezet Facebook-oldalán.

(Fotók: a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ Facebook-oldala)

Kapcsolódó hírek