Ugrás a tartalomhoz

Nagy küzdelem pont nélkül

Mezőkövesd hírei

Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE - Mezőkövesd-Zsóry SE 2-1 (0-1)

Szoros mérkőzésen ismét vereséget szenvedett városunk felnőtt labdarúgócsapata.

A Ness Hungary NB II. Keleti csoportjának 19. fordulójában a bajnoki cím megszerzésének egyik legnagyobb várományosához látogattak Sivákék március 17-én. A találkozónak egyértelműen az ezüstérmes pozícióban álló viharsarki gárda volt az esélyese, ráadásul a lila-fehérek Mezőkövesden magabiztos 3-0-ás győzelmet arattak ősszel. A mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődött, dr. Juhász Istvánnak, a hazaiak korábbi orvosának az emlékére. Csapatunk a papírforma ellenére ragyogóan kezdte az összecsapást. Egy remekbe szabott kövesdi akció végén Horváth Tamás lökte el Bogdányt a 16-oson belül, amiért a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Sivák higgadtan lőtte a csabai kapuba, ezzel labdarúgóink megszerezték a vezetést. A korai gól láthatóan megfogta a hazai együttest, így a folytatásban is csapatunk akarata érvényesült. Szabados György gárdája egységesen és fegyelmezetten játszott, és elsősorban Irhás, Sivák, Jeremiás, valamint Bogdány kiemelkedő teljesítményének köszönhetően fölényben futballoztak a mieink. A félidő utolsó perceiben előbb Balázs fejesét tornázta ki a léc alól Szántai, míg a túloldalon Jeremiás 20 méterről megeresztett bombáját védte nagy bravúrral a hazaiak hálóőre.

Fordulás után azonnal egyenlítettek a vendéglátók, miután Balázs visszagurított labdáját Pozsár vágta 8 méterről a léc alá. A gól után lendületben maradt a viharsarki gárda, de a próbálkozásaik nem jelentettek komoly veszélyt a kövesdi kapura, ennek ellenére a 68. percben ismét gólt szereztek. Pozsár bal oldali szabadrúgása után Tchana mindenkit megelőzött és mintegy hat méterről a kapuba csúsztatta a labdát, így megszerezte a lila-fehérek vezető találatát. Csapatunk a gól után azonnal átvette a játék irányítását és Sivákék több ígéretes helyzetet is kidolgoztak, de a remek formában védő Máthé eszén nem tudtak túljárni. A rendkívül izgalmas összecsapás 86. percében egy ütközés után Makra, valamint Sivák is sárga lapot kapott és mivel a hazai játékosnak már volt egy lapja, a kiállítás sorsára jutott. Négy perccel később ismét villant a piros lap, miután Jeremiás buktatta az előretörő Leucutáét a félpályánál, amiért a játékvezető azonnal kiállította a kövesdi játékost. A találkozó hosszabbításában Szántai is előrehúzódott, és a 92. percben Máthé a kövesdi hálóőr elől ütötte ki a bal felső sarokba tartó labdát. Pásztor József együttese szerencsés győzelmet aratott a végig küzdelmes és nagy iramú mérkőzésen.

Labdarúgóink a vereség után ismét lejjebb csúsztak egy helyet a bajnokságban, így Hamarék jelenleg a 9. pozíciót foglalják el a tabellán 24 ponttal. Együttesünk legközelebb a Nyíregyháza gárdáját látja vendégül. A mérkőzés március 25-én, vasárnap 16 órakor kezdődik a Városi Sportpályán.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE – Mezőkövesd-Zsóry SE 2-1 (0-1)
Békéscsaba, Kórház utcai stadion, 800 néző
Játékvezető: Szőts Gergely (Varga Gábor ifj., Kovács II. Gábor)

Békéscsaba: Máthé - Kerekes I., Kállai, Makra, Horváth T. (Juhász Gy, 38.) - Leucuta, Balázs, Balogh M., Pozsár (Mészáros, 87.) - Tchana, Majoros (Farkas K., 64.) vezetőedző: Pásztor József
Mezőkövesd: Szántai - Nagy P., Lakatos, Elek, Kerényi - Szabó Á. (Enescu, 72.), Bagi, Irhás, Sivák (Olasz D., 87.) - Bogdány, Jeremiás vezetőedző: Szabados György

gólok: Pozsár (46. perc), Tchana (66. perc), illetve Sivák 11-esből (4. perc)

kiállítva: Makra (86. perc), illetve Jeremiás (90. perc)

Kapcsolódó hírek