Ugrás a tartalomhoz

A haza ma is kötelez (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Megemlékezést szerveztek az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc 164. évfordulójának alkalmából Mezőkövesden március 14-én. Országszerte több ezer helyszínen, de a határokon túl is számos településen megünnepelték hazánk történelmének egyik kiemelkedő eseményét.

A mezőkövesdi ünnepséget városunk önkormányzatának képviselő-testülete, a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, valamint a Széchenyi István Szakképző Iskola szervezte meg ebben az esztendőben. A városi megemlékezés rendhagyó módon látványos felvonulással kezdődött, amelyen a városvezetés, a két középfokú intézmény vezetői, tanárai és tanulói, valamint többek között civil szervezetek képviselői, lovasok, illetve a Matyó Néptáncegyüttes tagjai vettek részt. A menet tagjai a Mezőkövesdi Fúvószenekar vezetésével a Gimnáziumtól indulva végighaladtak a főutcán, majd a Bacsó Béla út felől közelítették meg a gálaműsor helyszínét, a Kavicsos-tó és Szabadidőparkot.


Méltó emlékezés a hősökre
Az ünnepségen elsőként dr. Fekete Zoltán polgármester mondott köszöntő beszédet. „164 évvel ezelőtt felébredt Európa, szétnézett, majd visszapihent. A szabadság iránti vágynál erősebb volt a félelem és a közöny, de a magyar fővárosban nem ez történt. Elődeink, mint annyiszor a történelem folyamán, példát mutattak az egész világnak, a magyar emberben élő kiolthatatlan szabadság iránti szeretetből, az összefogásból és ami a legjellemzőbb ránk, az erőszakmentességből. 1848. március 15-én Pesten nem volt dühödt lázongó tömeg, nem rohamozott meg semmit, nem tört-zúzott és nem bántott senkit. A tömeg egy emberként kérte jogait és kérte a szabadságot békésen, indulatmentesen és még ha rövid időre is, de elérte, mert a legerősebb hatalom is megretten, ha azzal találkozik, ami neki nincs: az igazsággal, a szabadsággal, az összefogással. Nagy idők voltak akkor márciusban, de nagy idők vannak most is. A 164 évvel ezelőtti pesti fiataloknak méltó utódai lettek 1956 októberében a pesti srácok és méltó utódai lehettek ti is, kedves fiatalok, mert ti is nagyra vagytok hivatottak. Ma Európa már más, mint akkor volt, de egy valami nem változott: a nemzetek, a népek, most sem tehetik azt, amit szeretnének. Ma nincsen császár, nincsen király, nem állnak hadseregek készenlétben, hogy egymásra rontsanak, de a szabadság tiszta levegőjét most sem élvezheti mindenki. Más illatok is keverednek Európa levegőjébe: az irigység, az önzőség, a felsőbbrendűség kesernyéjét, a bankok trezorjainak áporodott hűvösségét, a szélsőséges, értékektől mentes liberalizmus émelyítő illatát érezzük. Ha nem leszünk résen, ezek az illatok elnyomnak minden mást. Ti vagytok arra hivatottak, hogy ez ne így legyen. Magyarországot csak a magyar fiatalok menthetik meg, mint annyiszor megtették már több ezer éves történelmünkben. Hála Istennek nem fegyverrel és vérrel, nem mártírsággal kell megtenni, hanem hétköznapi tettekkel, azzal, hogy mertek magyarok lenni, hogy mertek magyarul beszélni és mertek magyar szavakat használni ott is, ahol ez nem divat. Ne lájkoljátok a hazát, hanem szeressétek! Magyarország nektek épül, még akkor is, ha vannak olyanok, akiket ez zavar Európában. A hazának tanuljatok, ne a külföldnek. Mindenkire szüksége van a szülőföldnek, a szakmunkásra, a leérettségizett emberekre és a diplomásokra is. Itthon kell élnünk szabadon, nem külföldön, megfizetett szolgaként. Ez a mai kor forradalma. Sok kis tettre van szükség, hogy győztes legyen a forradalmunk. Ilyen apró tettek egyike a mai nap is. Együtt ünneplünk most sok százan és hitet teszünk magyarságunk mellett. Köszönöm azoknak, akik segítettek a szervezésben és köszönöm mindenkinek, aki részt vesz a mai ünnepségen! Lássa a közönyös és néha ellenséges világ, hogy vagyunk és tudja azt, hogy leszünk, 10, 20, 50, 100 és 1000 év múlva is! A korok változnak, Európa is változik, de a magyar ember szívében élő szabadság iránti vágy örök és kiolthatatlan! 1848. március ifjai, 1956 pesti srácai és 2012. fiataljai, ugyanannak a hazának a gyermekei, a magyar haza gyermekei, akik sohasem felejthetik el, hogy a haza kötelez, éppen ezért talpra magyar!”
Dr. Fekete Zoltán köszöntőjét követően a „Mit jelent számomra ma március 15-e?” címmel meghirdetett szónokverseny eredményhirdetésével folytatódott az ünnepség. Emléklapot kapott a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolából Zubor Kitti (11/a), Lázár Dorottya (11/a), valamint Vályi Andrea (9/b), míg a Széchenyi István Szakképző Iskola diákjai közül Laluska Gábor (12/f ) és Sípos Diána (9/c) részesült elismerésben. A szónokverseny harmadik helyezettje Lakatos Norbert Lajos, a Széchényi István Szakképző Iskola 12/c osztályos tanulója lett, míg a második helyet Tóth Bence, a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola 9/a tanulója érdemelte ki. A verseny győztesének Gereben Esztert választották meg, aki a Szent László Gimnázium 11/c osztályos diákja.
A diákok két-két darab belépőt vehettek át a márciusi és áprilisi színházi előadásokra a Közkincs-Tár Nonprofit Kft. felajánlásának köszönhetően. A díjakat, elismeréseket dr. Fekete Zoltán polgármester adta át a jutalmazott tanulóknak. Az eredményhirdetés után a verseny győztese, Gereben Eszter mondta el ünnepi beszédét:


Tisztelt Ünneplő Közönség!

Március 15. – Mindenkinek más és más kép jelenik meg a gondolatában, mikor ezt az ünnepi dátumot hallja vagy olvassa. Nekem, ha megemlítik ’48-at, rögtön eszembe jut Petőfi a Nemzeti dallal, a 12 pont, Kossuth, a márciusi ifjak és még sokan mások. Kisgyermek korunktól látjuk a különbnél-különb megemlékezéseket és hallgatjuk, mit gondolnak mások az 1848-as Forradalomról és Szabadságharcról.
Abban - szerintem - egyetértünk, hogy ez az időszak a magyar történelem egyik legdicsőségesebb korszaka volt.
A mai felgyorsult világban elvesztette régi fényét, nem csak ez, hanem a többi nemzeti ünnepünk is. Pedig ez nem csak egy nevezetes dátum, ami a kötelező ünnepségekről és kokárda kitűzésről szól, hanem benne rejlik egy nemzet tenni akarása, vágya az összefogásra, olyanra, amire addig még soha nem volt példa. Megmozdult egy egész nemzet, hogy jobbá és élhetőbbé tegye a további létét. Ezen a napon olyasmiért harcoltak, ami az akkori és a későbbi életben is óriási értéket képviselt és képvisel a mai napig, a Szabadságot. Ezt a kis nemzetet dúlta már török és tatár, uralkodott fölötte osztrák, más népek meglopták, megcsalták. Sok nemzetről hallhattunk már, akik csak úgy eltűntek a „süllyesztőben”. Ez a nép, melynek nyelve is páratlan, talpra tudott állni a nagy megpróbáltatások után is.
A mai nap talán nem is a kudarcokra kellene gondolnunk, hanem a magyar nemzet talpraesettségére. Kicsiny kis ország ez, de mennyi nagy embert adott a nagyvilágnak!  Bíró József a golyós tollat találta fel, Neumann János a számítógépet, ami nélkül sokan már élni se tudnának. Ez csak 2 név a nagy történelemből, de említhetném még Irinyi Jánost, Szent-Györgyi Albertet, Farkas Bertalant és még sok más nagy embert.
Március 15-e olyan ünnep, amellyel valamilyen módon minden korosztály azonosulni tud. A mai fiataloknak példakép lehetne az akkori ifjúság. Manapság sokan a saját egyéniségüket is elvesztették. Azt mondják, amit más mond, úgy tesznek, ahogy azt a többiek elvárják, és nem mernek kilépni ebből a szorongató, de jól megszokott, betanult létből.
A márciusi ifjak mertek cselekedni, kiállni a véleményük mellett. Nem féltek kimondani, amit gondoltak, és nem riadtak vissza mások fenyegetéseitől sem. Nem csüggedtek és nem vesztették el a hitüket egy kudarc után. Tudták, hogy előre kell tekinteni és tovább tenni, amit tenni kell – akár az életük árán is.
A mai emberek egy részében kialakult valamiféle pesszimista életszemlélet. Csak a rosszat látják és csak a csodára várnak, de nem tesznek céljaikért semmit, ha pedig a csoda nem jön el, hitüket vesztik.
Március idusán nem vártak a csodára, hanem cselekedtek. A sikerekhez kellett Kölcsey Himnusza, ami a népet egy kicsit magához térítette, kellet hozzá Kossuth és Széchenyi a programjaikkal, a márciusi ifjak lendülete, tettvágya és Petőfi lélekébresztő költészete. ők mertek magyarok lenni és részt vállaltak a jövő alakításában. Mindezt a hazájukért. Hogy mi volt akkor olyan nagy motiváció, azt igazán csak az akkoriak tudják, de hogy miben rejlett a szabadságharc titka, talán mindenki tud magának választ adni. Nem abban, hogy milyen nagyszámú hadsereget vonultattak fel a harcmezőkön, hanem elsősorban, abban, hogy hány olyan más nemzetiségű nép volt, aki összefogott azért a magyarokkal, hogy kiharcolják a szabadságot, és a magyarok között is mennyien voltak, akik mertek cselekedni. Ott volt a 13 aradi vértanú, akikből 5 nem is tudott magyarul, mégis magyarként tette, ami tett, és a magyar szabadságharcért tudott meghalni. Ilyen volt például Damjanich János, aki szerb volt, mégis ott volt a magyar katonai vezetők között, vagy Knezic Károly, horvát honvéd vezérőrnagy, aki szintén a magyarok mellett állt.
Minden megemlékezés célja, hogy hitet és erőt merítsünk annak a kornak a hős tetteiből. Ezekért az értékekért küzdeni kell nap, mint nap. A fiatalokban megvolt az az elszántság, szabadságvágy és hazaszeretet, mellyel nagy tetteket tudtak véghez vinni. A szabadságharc, igaz elbukott, de ez alatt az idő alatt nagyon sok mindent kiharcoltak, mely a mai napig hatással van Magyarországra.
A mai fiatalság mit tenne a saját hazájáért? Sokan kritizálják a mai Magyarországot, de senki nem tesz érte, hogy jobb legyen. Pedig ha egy olyan összefogásra ismét sor kerülne, mint akkor volt, jelentős változásokat lehetne végrehajtani.
Nem gondolok én forradalomra, se szabadságharca, se semmiféle háborúskodásra, csak egy megvalósítható célra, ami végrehajtható és legalább egy kis lökést ad az országnak, hogy újra régi pompájában tündökölhessen. Petőfi Sándor „Talpra magyar”-ja napjainkra is vonatkoztatható lenne. Manapság sokan nem látják tisztán a jövőjüket. Félnek az újtól és csüggedtek, mert úgy gondolják, hogy a hétköznapok rosszkedve, kilátástalansága tartósan velük marad. 1848 a reményt jelentette minden magyar számára. Lényegében, amit igazán szerettek volna megvalósítani, azt sikerült. Független Magyarországot akartak, és elnyerték a szabadságot – még ha csak rövid időre is. Ezt mai napig nem szabadna elfelejteni.
Merjük vállalni a magyarságot és merjünk magyarok lenni! Példát vehetünk a márciusi ifjaktól, de akár azoktól is, akiket a kényszer külföldre szólított, de mégse felejtették el, honnan indultak és merik vállalni a nemzetiségüket. A márciusi forradalom üzenete a mai napig igaznak bizonyul. Ne féljünk magyarok lenni, és szeressük a hazánkat még akkor is, ha sokszor jobb lenne itt hagyni! De mi történne, ha mindenki itt hagyná? Ez a kis ország is – ami oly sok viszontagságot kiállt – úgy járna, mint azok a népek és országok, amelyek elsüllyedtek a történelem viharában.
Március 15. jelképpé vált: nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki.
Petőfi Sándor szavaival zárom a beszédem: „Tied vagyok, tied, hazám! E szív, e lélek; Kit szeretnék, ha tégedet Nem szeretnélek?”

Gereben Eszter beszéde után „Lészen ágyú” címmel zenés színpadi játékot tekinthettek meg a jelenlévők. Az ünnepi műsorban a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, valamint a Széchenyi István Szakképző Iskola diákjai közösen vettek részt. A két középfokú intézmény tanulóinak színvonalas előadásában Gábor Áron történetét ismerhettük meg.
A városi ünnepség ezt követően a Mezőkövesdi Fúvószenekar közreműködésével térzenével, majd koszorúzással folytatódott az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc hőseinek emlékművénél. Településünk önkormányzata mellett, több Mezőkövesden működő civil és gazdasági szervezetének képviselői rótták le tiszteletüket a forradalom hősei előtt.

Kapcsolódó hírek