Ugrás a tartalomhoz

Lakossági segítséggel került elfogásra a fiatalember Mezőkövesden, szabálysértési értékre elkövetett betöréses lopás vétsége miatt

Mezőkövesd hírei

Egy mezőkövesdi lakosú férfi március 13-án az éjszakai órákban furcsa zajra figyelt fel, de nem tulajdonított neki különösebb figyelmet. Fél óra múlva viszont fűrész hangját vélte hallani.

Ekkor már felkelt és az ablakon kémlelve látta, ahogy a szemközti ház hátsó bejárati ajtaját valaki kinyitja és két idegen személy ki-bejárkál, majd az udvarról egy kerékpárral több dolgot is kitolnak.
A látottakról értesítette a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság ügyeletesét, aki azonnal a helyszínre küldött két járőr kollégát. A járőrök kiérkezésükkor találkoztak egy kerékpárt toló személlyel, aki a rendőrségi autót meglátva a kerékpárt hátrahagyva elszaladt. Ekkor még sikerült egérutat nyernie a rend őrei elől a kb. 150 cm magas, vékony testalkatú fiatal ismeretlennek. A földön hevert kerékpár alatt egy kompresszort találtak a rendőrök. Az épületet átvizsgálva megállapításra került, hogy a György úti ház hátsó, külön álló tároló helyiségének tetején a cserepeket odébb tologatva jutottak be a tárolóba, melynek fa ajtaját belülről kifeszítették, s a hátsó udvari kapuról a lakatot levágva távoztak.
Az ott lakó tulajdonost a rendőröknek csak hosszas csengetés és ablakzörgetést követően sikerült felébreszteni, miközben a György úton egy fiatal támolygó férfira is felfigyeltek, akire ráillett a bejelentő személyleírása és megegyezett a korábban egérutat nyerő személlyel.
A rendőrök igazoltatták a gyanús személyt, akit elő is állítottak a Rendőrkapitányságra további intézkedés végrehajtására. B.R. 20 éves férfi első meghallgatása alkalmával nem ismert el semmit, állítása szerint: „… részeg voltam és csak úgy járkáltam az úton. Nem tudok semmit erről a bűncselekményről, én nem követtem el.”. 50 perc múlva azonban tisztulhatott a tudata, mert beismerő vallomást tett, s megnevezte gyermekkorú társát is, aki segítette a tett elkövetésében. Még a hajnali órákban megjelent a rendőrség forrónyomos kollégája a bűnügyi technikussal a gyermekkorú elkövető szülei lakásán, ahol házkutatás során feltalálásra és lefoglalásra került 2 db horgonyzott cső, melyet a György úti tárolóból loptak el.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság a nyomozati munkák végeztével, vádemelési javaslattal továbbítja az ügyet a Városi Ügyészség felé. Amennyiben bizonyítást nyer B.R. bűnössége, 3 évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat tettéért.

Mezőkövesdi Rendőrkapitányság

Kapcsolódó hírek