Ugrás a tartalomhoz

Két ponttal indul a rájátszás (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – Tatai HAC 33-27 (20-13)

Magabiztos győzelemmel fejezte be szereplését városunk felnőtt csapata a bajnokság alapszakaszában. A Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga 22. fordulójában a sereghajtó dunántúli gárdát fogadták Feketéék március 24-én.

Az összecsapás szoros küzdelmet ígért, hiszen a két együttes egyaránt hat pontot szerzett az eddig lejátszott találkozókon. A mérkőzésnek éppen ezért mindkét csapat számára nagy volt a tétje, hiszen a győztes gárda két ponttal, míg a vesztes egy ponttal indulhatott neki az alsóházi rájátszás küzdelmeinek. Az összecsapást kézilabdázóink kezdték jobban, ennek eredményeként az 5. percben 3-1-es, míg a 10. perc elején 7-3-as kövesdi vezetést mutatott az eredményjelző. Kanyó Antal gárdája a folytatásban sem tudott közelebb férkőzni az MKC-hoz. Feketéék hatékonyan védekeztek, emellett főként a Tatáról igazolt Benis, valamint Fekete vezérletével eredményesen fejezték be a támadásokat és szép lassan nőtt a különbség a két együttes között. A játékrész utolsó 10 perce 13-8-as kövesdi vezetésnél kezdődött. Bécsiék a hajrában még kettőt „hozzátettek” a kialakult különbséghez, így Korsósék fölényes előnnyel mehettek a szünetre.

A második félidő első felében visszaesett Buday Ferenc csapatának a támadójátéka, ennek eredményeként 15 perc alatt mindössze négy mezőkövesdi gólt láthatttak a nézőtéren helyet foglalók. A látogatók ellenben Kanyó Balázs és Szám Ferenc gólerős játékának köszönhetően nyolcszor voltak eredményesek ebben a periódusban, így a 45. percben 24-21-re felzárkóztak a vendégek. Az MKC a folytatásban megrázta magát és Fekete, Benis, valamint Rossoni kiemelkedő teljesítményével ismét 5-6 gólos vezetésre tett szert, melyet egészen a találkozó végéig meg is őrztek Rostáék, így kézilabdázóink összességében teljesen megérdemelt és magabiztos sikerrel zárták az alapszakaszt.
Együttesünk a győzelemnek köszönhetően a 11. helyen végzett a bajnokság első felében 8 ponttal. A siker egyben azt jelenti, hogy az MKC 2 ponttal kezdheti meg az alsóházi küzdemeket, míg riválisaink közül a Pécs 4, az Orosháza 3, a sereghajtó Tata pedig 1 ponttal indulhat neki a bennmaradásért folytatott szakasznak, ahol az első két helyen végző gárda hosszabbíthatja meg első osztályú tagságát. Az MKC egy hónapos szünetet követően várhatóan április 21-én lép pályára ismét tétmérkőzésen, amikor is az Orosháza együttese látogat Mezőkövesre.

A mérkőzés jegyzőkönyve:


Mezőkövesdi KC - Tatai HAC 33-27 (20-13)
Mezőkövesd, 650 néző, vezette: Kékes Csaba és Kékes Pál
MKC: Tóth, Melus (kapusok), Bécsi 3, Szabó 2, Németh 2, Korsós 1, Rosta M., Rossoni 5, Gubó 3, Molnár 2 (1), Gamrat, Kiss Á. 3, Fekete 5, Benis 7 (1), Kupi. Vezetőedző: Buday Ferenc
Tata: Czérna, Melhardt (kapusok), Zeck 1, Vadász, Kanyó Balázs 7, Kanyó Bence 4, Bodnár, Szám 7, Hegedűs 2, Sütő, Hodi-Pongrácz 2, Hajdu 3, Lehőcz 1, Endrédi. vezetőedző: Kanyó Antal
Hetesek: 2/2 ill -/-
Kiállítások: 10 ill. 4 perc

Az alapszakasz végeredménye:

Kapcsolódó hírek