Ugrás a tartalomhoz

Újraéledhet a kövesdi virágkertészet - Közfoglalkoztatottak nevelik a virágpalántákat

Mezőkövesd hírei

Zajlik a Zsóry területén található, régi városi virágkertészet újraélesztése. A terület rendbetétele, az első virágpalánták elültetése, a termesztés elindítása a szociális földmunkaprogram keretében valósul meg.

Az Önkormányzat 3,5 millió forintot nyert a Wekerle Sándor Alapkezelőn keresztül a szociális földmunka mintaprogram megvalósítására. Ebből az összegből a szükséges eszközöket, vetőmagokat, építési anyagokat finanszírozzák, míg a dolgozók fizetését a munkaügyi központ által biztosított közfoglalkoztatotti bértámogatásból oldják meg.
Tavaly ősszel az időjárás miatt csak a tereprendező, talaj-előkészítő munkálatokra volt lehetőség. A program egyik pillére a zöldség-növény termesztése, a másik pedig az egykori városi virágkertészet újraindítása, amelyet még a '90-es években zártak be.
A program keretében jelenleg is zajlanak a munkálatok a Zsóry fürdő hátsó parkolója mögötti részen, az egykori virágkertészet helyén. 
„A terület mellett a kiszolgáló épületet, rakodókat is rendbe hozták a dolgozók. A virágkertészet egykori kis házát vállalkozó segítségével újítottuk fel és vakoltuk be. A kis ház melletti területet megtisztították a sűrű bozóttól, a fürdő felújításakor felhalmozódott törmeléktől. Az épülethez egy fóliasátor fog kapcsolódni, ahol a kiültetésre szánt zöldségpalántákat, valamint virágokat készítik majd elő. A fólia mellett egy melegágyat is kialakítottak a munkások, ahol szintén különböző virágfajtákat fognak nevelni. Ezek üvegborításához a Mező Ferenc Tagiskolából kiselejtezett ablaküvegeket fogjuk felhasználni.” – mutatta be a területen folyó munkát dr. Hajdu András alpolgármester. 
Az alpolgármester szerint a földprogram abban is eltér más közmunkától, hogy annak tervezése, irányítása a szokásosnál nagyobb körültekintést igényel.
„Örülök neki, hogy egy olyan kolléganő koordinálja ezt a munkát, akinek szakmai végzettsége is ez, így szívén viseli a program sorsát, sikerét. Itt szeretném még megköszönni Farkas Félixnek, a Megyei Önkormányzat kisebbségi bizottsága elnökének azt a támogatást, amit mind a dolgozók kiközvetítésében, mind a pályázati források felkutatásában nyújtott az Önkormányzatunknak. Úgy gondolom, pozitív példát láthatunk ezeknél, a főként roma embereknél, akik egyre motiváltabban végzik a munkát, és saját sikerüknek érzik, ha az jó eredménnyel zárul." – fűzte hozzá az alpolgármester.
Az újraéledő virágkertészetben megtermelt virágok később a város közterületeit díszítik majd, amely így nemcsak a település esztétikus küllemét javítja, de költségcsökkentő hatása is lehet. A zöldséget - amelyet 1 hektáron kíván termeszteni az önkormányzat – a későbbiekben a városi közétkeztetés költségeinek csökkentésére, ezáltal szociális célra kíván fordítani az önkormányzat.

Kapcsolódó hírek