Ugrás a tartalomhoz

Átadták a „Hadas-beruházást”

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd tovább fejlődik. Ez a nap, nemcsak egy beruházás létrejöttének az ünnepe, hanem ezzel a megvalósított fejlesztéssel a város kifejezi, hogy igényt tart a matyó kultúrára: nemcsak megőrzi azt, hanem fejleszti és szeretné ezt másoknak is bemutatni. A megújult táncpajta és környezete most már modern, kényelmes, kellemes időtöltést nyújt az ide érkező turistáknak, családoknak, miközben megismerkednek a matyó kultúra értékeivel – mondta el Tállai András, térségünk országgyűlési képviselője a Hadas városrészben megvalósult beruházás március 18-ai hivatalos átadóján.

Az eseményen dr. Fekete Zoltán polgármester mondott köszöntőt, amelyben részletesen bemutatta a beruházást.  A településrészben a csapadékvízelvezetés is kiépült, valamint új burkolatot kaptak az utcák. Egy üstökös ház és egy ágasfás ház is megépült a fejlesztés keretében, valamint téliesítették, felújították a táncházat, amely látogatóközpontként szolgál majd a jövőben. Itt kapott helyet egy interaktív kiállítás is. A nagyszabású beruházás összköltsége mintegy 460 millió forint, amelyhez Mezőkövesd Város Önkormányzata TOP-os pályázat keretében 315,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott, illetve 94,6 millió forint többlettámogatást nyújtott a kormány a beruházás megvalósításához. Emellett az Önkormányzat saját forrásból még közel 50 millió forinttal egészítette ki a rendelkezésre álló pályázati és kormányzati támogatást.

Az ünnepségen Bánné dr. Gál Boglárka, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke méltatta a fejlesztést, valamint kiemelte, hogy az elmúlt évek eredményei azt mutatják, hogy Borsod megye folyamatosan fejlődik, gyarapodik, új nevelési, oktatási, kulturális intézmények jönnek létre, számos intézményfelújítás valósult meg az elmúlt időszakban, emellett a gazdasági szektor is gyarapszik, ipari parkokat alakítanak ki szerte a megyében.

A köszöntők után dr. Medvegy János esperes, plébános megáldotta az új létesítményeket. A program zárásaként Tállai András, dr. Fekete Zoltán polgármester, Bánné dr. Gál Boglárka, valamint a kivitelező cég képviseletében ifj. Szilvási András ünnepélyes szalagátvágással adta át a nagyközönségnek a beruházást.

Az átadó ünnepségen a Mezőkövesdi Óvoda, Bölcsőde és Élelmezési Központ székhelyóvodásai verset adtak elő, emellett Indre Andrea előadásában népdalcsokrot hallgattak meg a jelenlévők, valamint a Százrózsás Néptáncegyüttes táncát is megtekintették. A program zárásaként pedig a vendégek megtekintették a két új tájházat és kipróbálhatták a Látogatóközpontban kialakított interaktív kiállítást is.

Kapcsolódó hírek