Ugrás a tartalomhoz

Kiállítás a buszok történetéből

Mezőkövesd hírei

„Egy fényképtől a kiállításig” címmel nyílt meg a mezőkövesdi Takács István gyűjtő tárlata.

Az első Ikarusz 30-astól egészen az Ikarusz 395-ös típusú buszokig bemutató fotókat, egykori formaruhákat, relikviákat, maketteket és olyan különlegességeket is megtekinthetünk a Közösségi Házban, mint például az első mezőkövesdi buszrendszám. A mezőkövesdi, 35 éve a Volán társaság forgalomirányítójaként dolgozó Takács István gyűjteményéből április 8-án „Egy fényképtől a kiállításig” címmel nyílt kiállítás, amely a Volán és az Ikarusz 30 éves történetét dolgozza fel. A szervező Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesület elnöke, Csirmazné Cservenyák Ilona köszöntője után Hídvégi János, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum muzeológusa méltatta a tárlatot, amely április 30-ig tekinthető meg.

A megnyitón a résztvevők megtekintették az 1973-ban készült, mezőkövesdi Papp János gépkocsivezetővel készített filmet, valamint a Brunczel testvérek előadásában népdalcsokrot adtak elő. 

A megnyitó elején a kiállítót és a vendégeket meglepetés várta a Közösségi Ház előtt, ahol a gyűjtő ráckevei veterán barátai és harmonikacsoportja kedveskedett élőzenével az eseményre érkezőknek. 

A kiállítás április 30-ig tekinthető meg a Közösségi Ház emeleti nagytermében.

Kapcsolódó hírek