Ugrás a tartalomhoz

Kórustalálkozó városunkban

Mezőkövesd hírei

Kilencedik alkalommal rendezték meg a „Dicsérjétek az Urat” Kórustalálkozót. Az eseménynek a Szent László templom adott otthont április 14-én.

Az évente megszervezett Kórustalálkozón a mezőkövesdi esperesi kerülethez tartozó településeken működő énekkarok vesznek részt. Az első összejövetelt 2004-ben szervezték meg, ugyanis az Egri Főegyházmegye abban az évben ünnepelte az 1000 éves fennállását. Ebben az esztendőben a kórustalálkozó házigazdáival, a Szent László Kamarakórussal együtt összesen hat énekkar vett részt a nagyszabású eseményen.
„Kettő énekkar érkezett a Jézus Szíve templomból, továbbá a Szent István Katolikus Általános Iskola énekkara és a mezőszemerei Sarlós Boldogasszony Nőikar szintén részt vett a találkozón. A hagyományokhoz híven minden alkalommal meghívunk egy olyan kórust, amely más  esperesi kertülethez tartozó településről érkezik. Idén a hevesi római katolikus templom Scola Angelica gyermekkara volt a vendégünk.” - emelte ki Mozerné Horga Stefánia, a kórustalálkozó alapítója.
A találkozó végén a kórusvezetők emléktárgyakat, valamint emléklapokat vehettek át, majd a nagyszabású esemény az énekkarok közös énekével zárult.


Mezőkövesdi hangversenyek

A komolyzene mezőkövesdi rajongóinak nem kell sokat várniuk a következő jelentős eseményre, hiszen a közeljövőben újabb hangversenyeknek ad majd otthont városunk. „Legközelebb a hagyományos jótékonysági gálánkat rendezzük meg a Közösségi Házban április 21-én 17 órától. Egy héttel később, április 28-án Családi Napot szervezünk a Zeneiskolában, délelőtt 10 órától körülbelül 13 óráig. Erre az eseményre a szülőket, valamint családokat várjuk, azért, hogy megismerjék az intézményt és a Családi Nap végén már lehetőséget biztosítunk a következő tanévre történő beíratkozásra is. Május 12-én rendezzük meg a hagyományos, XXIII. Miskolci Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál kihelyezett koncertjét a Szent László templomban. A koncert keretében a Szent László Kamarakórus is fel fog lépni.” – mondta Mozerné Horga Stefánia.

A kilencedik alkalommal megrendezett „Dicsérjétek az Urat” Kórustalálkozót teljes egészében megnézhetik április 21-én, szombaton a Mezőkövesdi Televízió Kulturális közvetítésében, amely a televizíó adásával párhuzamosan a www.kovesdimedia.com internetes oldalon szintén megtekinthető lesz.

Kapcsolódó hírek