Ugrás a tartalomhoz

Író-olvasó találkozó

Mezőkövesd hírei

Bauer Barbara írónő volt a vendége a Városi Könyvtár író-olvasó találkozójának június 14-én.

Az eseményen Bauer Barbara mesélt a jelenlévőknek életéről, gimnáziumi álmáról, újságírói, valamint légikísérő munkájáról, valamint a már eddig megjelent 16 kötetéről. Az írónő 18 évig  légikísérőként dolgozott, az első regényének alapjai is a repülőgépen, a kék égen születtek meg.

Első könyve 2012-ben a könyvhéten jelent meg, melynek címe a Légikisasszonyok. Azóta minden évben adtak ki egy-egy könyvet tőle, sőt 2018-ban három kötet látott napvilágot.

Bauer Barbara elmondta, hogy történelmi-, életregényei után a legutóbb megjelent könyve, a Találkozások című mű úgymond egy "lélekregény".

A találkozón Kinczel Brigitta, a könyvtár vezetője köszöntötte az írónőt és a megjelent vendégeket, akik teljesen megtöltötték az intézmény olvasótermét.

Kapcsolódó hírek