Ugrás a tartalomhoz

Zenés nyári este

Mezőkövesd hírei

Fűszoknyás és táncos fúvósok, vendég-énekes és gyermek karmester színesítette a mezőkövesdi és a szihalmi fúvósok és a mezőkövesdi mazsorett csoportok nagy sikerű műsorát augusztus 13-án a Zsóry Ligetben.

A rendezvényen a Mezőkövesd Város Pro Urbe díjas Fúvószenekara, a Szihalmi Fúvószenekar és két mezőkövesdi – Twister és Gyémánt – mazsorett csoport lépett színpadra.

Az estét a 25 éves Szihalmi Fúvósok nyitották meg, akik már az első, fűszoknyás-táncos számukkal jó hangulatot keltettek. A műsorukban olyan dallamok csendültek fel, mint például a Partyrock, a Sway, Celebration, a Jason Derulo száma, a Take you dancing is, melyeket humorral és tánccal tettek még érdekesebbé.

A vendégzenekar után a hazai fúvósok és mazsorettek vették át a színpadot. A mezőkövesdi fúvósok egyebek mellett eljátszották a Fireballt, a Honvédbanda, az Italiano, a Samba for band, a Partydance című számokat, valamint operettmelódiák is felcsendültek az este során. A műsoruk két alkalommal énekhanggal is kiegészült, hiszen az operettmelódiákat és a Italiano dalokat Szakólczai István énekelte a zenekarral. A másik meglepetésként pedig egy ifjú karmester, Ficzere Balázs segítette Panyi Zoltán munkáját az este során, aki a zenekar tagjának, Ficzere Tamásnak a kisfia.

A Twister-mazsorettek hatszor léptek színpadra az este során, a Gyémántok pedig két alkalommal. A látványos koreográfiák között egy és két botos, pomponos, zászlós, zászlós-botos produkciót mutattak be a lányok.

Az este végén Molnár Istvánné települési képviselő köszönte meg a fellépő csoportok műsorát.

hmzs

Kapcsolódó hírek