
Kövesdek Találkozója és SzÃnészeti tábor
Kapcsolódó képek:
Vissza

Negyvennégy fÅ‘s delegáció vett részt városunkból a harmadik alkalommal megrendezett Kövesdek Találkozóján, melynek helyszíne idén Sopronkövesd volt. A határmenti településen tartotta meg 14. Színészeti táborát a MezÅ‘kövesdi Színészeti Egyesület. A két programról Balogh Éva, az egyesület elnöke írt beszámolót. (Fotók: Balogh Éva és Kustor Balázs)
Pünkövesd - III. Kövesdek Találkozója
2021. augusztus 14-15-én a MezÅ‘kövesdi Színészeti Egyesület második alkalommal rendezte meg a Kövesdek Találkozóját MezÅ‘kövesden. Ekkor jelentette be Fülöp Zoltán, Sopronkövesd polgármestere, hogy a következÅ‘t Å‘k szeretnék megszervezni. A körülmények szerencsésen alakultak, így 2022. június 3-5. között, a szokásos évi Pünkövesd rendezvényüket kibÅ‘vítve került sor a III. Kövesdek Találkozójára, ebben az osztrák határ menti, szó szerint mesés településen. Ahogyan az eddigieknek, úgy ennek a Találkozónak is Tállai András miniszterhelyettes úr volt a fÅ‘védnöke, aki levélben köszöntötte a résztvevÅ‘ket. Az eddigi öt település (Kiskövesd, Nagykövesd, Sopronkövesd, Villánykövesd és MezÅ‘kövesd) mellé ez alkalommal ErdÅ‘kövesd is csatlakozott, amelynek polgármestere, Halla István elmondta, hogy tavaly is csak betegsége akadályozta meg jelenlétüket. MezÅ‘kövesd 44 fÅ‘s delegációval vett részt a rendezvényen. A MezÅ‘kövesdi Színészeti Egyesületet Barna György (matyó anekdoták), Hajnerné Tóth Ágnes, Molnárné Csirmaz Erzsébet és Petrán Lajos segítette abban, hogy a “Négy meztelen férfi” című vígjátékunk elÅ‘adása mellett egy matyós divatbemutatót is tarthassunk. Ezúton is köszönjük azok segítségét, akik az ehhez szükséges ruhákat több felÅ‘l összeadták. Velünk tartott MezÅ‘kövesd Város Fúvószenekara és Mazsorett Csoportja is, amely mindkét napon nagy sikerrel lépett fel. Önkormányzatunk nevében Kovács Szabolcs, Herkely Károly és Csiger Lajos jött el, utóbbi képviselÅ‘ igen részletes elÅ‘adást tartott városunkról a Kövesdek bemutatkozásán.
A szombati programok között kétszer járt körbe a kisvonat, amelynek utasait Fülöp Zoltán polgármester kalauzolta végig nagy lelkesedéssel, ízelítÅ‘t adva a község nevezetességeibÅ‘l és szépségeibÅ‘l. A Kövesdek Gáláján a sopronkövesdi fiatalok is képviselték magukat citerás, néptáncos, mazsorett, modern táncos és énekes produkciókkal, valamint egy fuvolás kislánnyal és kecskedudás fiúval. Este Horváth Maggie fergeteges koncertjére táncoltuk szét a cipÅ‘inket. Vasárnap vadfÅ‘zÅ‘ verseny volt, melyen mi is képviseltük magunkat 3 fÅ‘s csapatunkkal, mellyel az M1 is interjút készített. Délután 11-es rúgó versenyen vehettek részt az érdeklÅ‘dÅ‘k, mi pedig megtekintettük a - még a hatalmas esÅ‘ után is szép - pünkösdi rózsakertet. Este, a Találkozó zárásaként még két koncertet élvezhetett a közönség.
Másnap, a különleges Pro Village - Franciska Majorban elköltött exkluzív reggeli után indultunk haza, két konklúzióval. Az egyik, hogy ez a hely nagyon szép, és rengeteg tennivalónk miatt csak annyit tudtunk megnézni és élvezni belÅ‘le, amely kíváncsiságunkat keltette föl. Ezért föltétlenül vissza kell ide térnünk az idei színészetis tábor apropóján. A másik pedig az, hogy Nagy Attila, Nagykövesd polgármesterének bejelentése alapján, a IV. Kövesdek Találkozója jövÅ‘re Nagykövesden lesz. Köszönjük Sopronkövesdnek a szíves vendéglátást, és jó szervezést kívánunk Nagykövesdnek! Már alig várjuk az újabb találkozást!
XIV. Színészeti tábor , Sopronkövesd
2022. augusztus elsÅ‘ hetében tartottuk meg - immár 14. alkalommal – a MezÅ‘kövesdi Színészeti Egyesület szokásos évi Színészeti táborát. Az eddigiektÅ‘l eltérÅ‘en nem Ómassán, hanem Sopronkövesden - kicsit alacsonyabb, de igen festÅ‘i környezetben voltunk. Abban is más volt ez az idei tábor, hogy a szokásos új darabunk gyakorlása helyett, most egy mesejátékot, Donászy Magda: Tojásfestés című verses meséjét vittük színre, melyet a tábor végén bemutattunk a gyerekeknek. Volt rá érdeklÅ‘dés, a mese végén pedig kinder tojással lepte meg a gyerekeket a csapat. Tornáztunk, fÅ‘ztünk, mesejógáztunk, és szövegkönyveket olvastunk, hogy kiválasszuk következÅ‘ darabunkat - darabjainkat. Fölmentünk az Agghegyre és szép sétát tettünk a kápolna, a Kálvária és a Meseösvény megtekintésével. Utolsó este piknikkosaras koncerten vettünk részt a Lajos Majorban, ahol egy kedves személy felajánlásából mi is kaptunk egy piknikkosarat. Vasárnap még megebédeltünk a Fehér Csárdában és elindultunk haza. Útközben az autóban azt mondták a fiúk, csináljam úgy, hogy jövÅ‘re is itt tartsuk a táborunkat. Azt hiszem, ez egy nagyon jól sikerült hét volt!
Kapcsolódó képek:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Vissza