Ugrás a tartalomhoz

Újdonságok a Szent László gimnáziumban

Mezőkövesd hírei

21 fő kezdte el az új, oktatási szakasszisztens képzést a Szent László gimnáziumban. November közepéig lehet még jelentkezni a tervek szerint januárban induló sportszervező munkatárs, valamint személy- és vagyonőr tanfolyamokra – tudtuk meg Rigó Attiláné igazgatónőtől, aki hozzátette, hogy ebben a tanévben 28 osztályban több mint 700 tanuló jár a középiskolába.

 

Ebben a tanévben 28 osztályban több mint 700 tanuló jár a középiskolába. A gimnáziumban 423 fő, a technikumban pedig 291 fő kezdte meg a tanulmányait szeptember 1-jén.

A 9. osztályban új képzésként elindított oktatási szakasszisztens képzés mellett az iskolában elérhetők a 4, 5, 6 évfolyamos gimnáziumi osztályok, a technikumban pedig a Rendészet és közszolgálat, a Gazdálkodás és menedzsment, valamint az Oktatás ágazatba tartozó szakmák széles köre, továbbá ismét elindult a logisztikai technikusi osztály az érettségi utáni képzésben. Emellett már két éve kisgyermekgondozó és -nevelő osztály is működik a felnőttek szakmai oktatása keretében. A jövő év elején induló sportszervező munkatárs és a személy- és vagyonőr tanfolyamokra november közepéig lehet jelentkezni. 

hmzs

Kapcsolódó hírek