Ugrás a tartalomhoz

Újabb elfogás

Mezőkövesd hírei

Az elmúlt mintegy két hónapban nyolc olyan vagyon elleni bűncselekményt követtek el Sályban, melynek gyanúsítottját elfogta a rendőrség.

Lopás bűntettének és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 24 éves sályi lakos ellen indított büntetőeljárás a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Bükkábrány Rendőrőrse.


A nyomozás jelenlegi adatai szerint a férfi egyebek mellett a tetőn keresztül, annak megbontásával, illetve az ajtó befeszítése után jutott be a családi házakba, ahonnan különböző gépeket, ruhaneműket, mobiltelefont és egyéb értéktárgyakat tulajdonított el.

Az utolsó betörés során gyerekkorú rokonával követte el a bűncselekményt, ezért a nyomozók kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárást indítottak ellene.

Az elkövetőt gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vették, majd pedig a Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte a férfi 30 napra történő letartóztatását.
A rendőröknek sikerült az eltulajdonított értéktárgyak nagyobb részét lefoglalni, amelyeket visszaadtak jogos tulajdonosaiknak.
hmzs
 

Kapcsolódó hírek