A mezőkövesdi Lukács László a közelmúltban ünnepelte a 90. születésnapját. A jeles évforduló alkalmából dr. Fekete Zoltán polgármester köszöntötte.

Lukács László Tardon született 1932. augusztus 20-án. Édesapja summásember volt, aki több helyen volt summásgazda, Laci bácsi gyermekként ment vele a különböző városokban, így iskolás éveit más-más településen töltötte. A „44-es háború miatt nem fejezte be a nyolc osztályt, majd 1946-47-ben pótvizsgával fejezte be az iskolát. Ezt követően 1948-ban kovácsinas lett Mezőkövesden, majd tanulmányait Sopronban folytatta, ahol általános gépészmérnöki szakon tett sikeres vizsgát. Ezt követően bekerült a műegyetemre, de 1956 után már nem folytatta a felsőfokú tanulmányait, mert megnősült.

Először Kazincbarcikára került dolgozni, majd a Miskolci Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál helyezkedett el. 1966-tól 1990-es nyugdíjba vonulásáig a mezőkövesdi lapátgyárban dolgozott vezető pozícióban.

Második feleségével immár 51 éve élnek boldog házasságban. Laci bácsinak négy gyermeke, öt unokája és egy dédunokája van. Nyugdíjasként kertészkedik, az ideje nagy részében a ház körüli munkával, zöldségek, gyümölcsök termesztésével foglalkozik.

A kerek születésnap alkalmából dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere Orbán Viktor üdvözlő levelével és emléklappal, virágcsokorral, tortával, köszöntötte fel az ünnepeltet.

A kilencven éves Laci bácsi fiatal kora óta szabadidejében szívesen írt verseket, amelyek közül az egyik a Szülőföldre emlékezem című alkotása:

„Lukács László

Szülőföldre emlékezem

Dombhátak övezte tardi patak völgyben

Van a szülőfalum s itt él dolgos népe

E földhöz ragadtan e táj vonzásában

Éltek őseink is sok megpróbáltatásban.

A falu nagy határát és szőlőhegyet

Régmúlt időtől fogva művelik dolgos munkás kezek

Még élénken él bennem a gyermekkor világa

Mikor a falut és határát sok lovas szekér járta.

A földeken sok ember a jószáguk igába

Sokszor az alkonyat még földjén találta.

Gyermek a munkát itt korán megtanulta

Szántott és aratott, ha már karja bírta.

 
Rétek hűs pamlagán fén pengette a kaszát

A sok illatos széna renden, vagy boglyákban állt.

A dús legelőket gulya, csorda járta

Habzó meleg tej volt este a zsétárba.

Kertek alján lánykák libát legeltettek

Héját utánozva botra kendőt köttek.

Duzzadt is pehelytől a sok csipkés párna,

Sok eladólánynak a vetett ágyába.

Patak hűs medrében kendert áztattak

Hosszú, téli estén a nők szőttek, fontak

De a múlt világa eltűnt, nyoma veszett

Nem látni már nyájat sem ökrös szekeret.

Zsúpfedeles házak, a gyermekkornak fészke

Elvétve maradt meg, az is csak emlékbe,

A kocsi kereke sem ül már mélyen el a sárban,

Múzeumba került mécses és a lámpa.

Suhanó kocsikon jár ma az ifjúság,

Elődeik sorsát csak elmondásból tudják.

Tűnődöm a múlton, úgy elszálltak az évek

Ma a nehéz munkát már elvégzik a gépek.

A sok veríték azért mégsem volt hiába,

Gyarapodott e nép, üde hajtásokkal lombosodott fája.

Mily sok játszópajtás volt akkor az utcákban

Mezítlábunk nyoma ott volt az útnak porába.

Hajtottuk futva az abroncs karikát,

S így tágult előttünk nagyobbra a világ.

Dombhátak és völgyek, ti őrzitek az ifjúkori emlékek halmazát,

Felvidul a lelkem, ha titeket viszontlát.

Dombhátak és völgyek ti vagytok itt a harmat legendája,

Az ősi nemzetségek megtartó forrása.

Itt a múlt világa a korral szebbé válik,

Kinek bölcsője e völgyben ringott, a szülőföldre visszavágyik.