Ugrás a tartalomhoz

Gimnáziumi ballagás (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Több mint 160 fiatal búcsúzott el múlt hét végén az alma matertől. A  mezőkövesdi középiskolákban május 4-én rendezték meg a ballagási ünnepségeket.

A Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolából 164 diák ballagott el. Az iskola udvara május 4-én megtelt végzős tanulókkal és hozzátartozóikkal, hogy részt vehessenek életük egyik meghatározó eseményén. Az ünnepség elején Juhász Jánosné igazgató osztotta meg gondolatait, amelyet követően díjazták a tanulmányi, közösségi, valamint a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulókat. Idén a Kovács Magdolna díjat Papp Csilla és Lanszki Csaba, a dr. Papp Zoltán díjat Svercsok Fanni, a dr. Lukács Gáspár díjat Tóth Bence Lajos, a Hancsók Kálmán díjat Bán Beatrix és Novák Zsuzsanna, a Pro Vitae díjat Miklósi Katalin, a Nagy Lajos díjat Hadobás Ádám, Kovács Csilla Nikolett és Halász Dóra kapta meg. A Szent László díjat ez alkalommal Farkas Annának, Tóth Nikolettnek és Balogi Boglárkának ítélték oda. Kiemelkedő sporttevékenységéért elismerésben részesült Bán Norbert, Stáb Bence, Nyitrai János Dávid, Sipos Péter Milán, Orosz Gréta és Hímer Nikoletta. A díjátadások után pedig a negyedikesek búcsúbeszéde, valamint az alsóbb évfolyam búcsúztató gondolatai hangoztak el.

Kapcsolódó hírek