Ugrás a tartalomhoz

Jótékonyság a Gimnáziumért

A hagyományokhoz híven, idén is megrendezték a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola jótékonysági bálját január 21-én a Városi Sportcsarnokban. A hideg idő ellenére is több százan tették tiszteletüket az iskola nagyszabású rendezvényén, amelyen ez alkalommal több mint kétszázan vettek részt.

 

A bált Mezőkövesd polgármestere, dr. Fekete Zoltán, a rendezvény védnöke nyitotta meg. Városunk első embere köszöntőjében kiemelte, hogy az idén 100 éves Gimnáziumnak fontos szerepe van a település, az itt élők életében. Hozzátette, hogy már 1911-ben fontosnak tartották egy Gimnázium létrehozását a kövesdi tehetségek számára, mert a neves alapító pedagógusok már akkor tudták, hogy a tudás nélkülözhetetlen, hogy tudás nélkül nem lehet érvényesülni.

Dr. Fekete Zoltán beszéd után színvonalas műsort láthattak a résztvevők a gimnázium tanulóinak előadásában. Hallgathattak zongorajátékot, gyönyörűen előadott dalokat, illetve láthattak táncbemutatókat is. Meglepetés vendégként Csézy tisztelte meg a közönséget két megható dallal.

A színes előadásokat követően az estély fővédnöke Tállai András a Belügyminisztérium Önkormányzatokért Felelős Államtitkára köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte, hogy Mezőkövesd több szempontból is különleges és szerencsés helyzetben van, hiszen érték gazdag, egyedülálló kultúrával, sajátos adottságokkal rendelkezik, amelyek közül az egyik legfontosabb érték a már 100 évet megélt, patinás Szent László Gimnázium, amely az évtizedek során sok kiváló tudóst, művészt, elismert szakembert adott a világnak.

„A bál összbevétele 300 000 forint lett. Iskolánk alapítványa a befolyt pénzből az iskolában tanuló, hátrányos helyzetű diákok számára nyújtott étkezési támogatását, a tanulmányi versenyek jutalmát, díjait biztosítja majd az intézmény. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki a belépőjegy, támogatói jegy vásárlásával, vagy tombolafelajánlással hozzájárult a jótékonysági rendezvényünk sikeréhez.” - mondta el Juhász Jánosné, a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója.

Kapcsolódó hírek