Ugrás a tartalomhoz

Jeles jubileum

Mezőkövesd hírei

Hajdu Ráfis Jánosnét köszöntötte 90. születésnapja alkalmából dr. Fekete Zoltán polgármester.

Mezőkövesd vezetője Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő oklevelét olvasta fel először, mely után oklevéllel, virágcsokorral és tortával köszöntötte Marika nénit városunk nevében november 15-én.

Hajdu Ráfis Jánosné, lánykori nevén Bakos Mária 1932. november 5-én született. Az elemi iskolát Csepelen végezte, majd varrónőnek tanult a mezőkövesdi Ipari iskolában. 1950-ben Miskolcon a selyemréti ruhagyárban helyezkedett elé, ahol eleinte varrónőként, majd adminisztrációs területen helyezkedett el. Ezt követően vendéglátóhelyeken, 1956-ban a miskolci cukrászüzemben dolgozott. Marika néni levelezőtagozaton középfokú végzettséget szerzett a mezőkövesdi Szent László gimnáziumban. 1963-tól kezdve 16 évig könyvesboltban dolgozott városunkban. 1979 augusztusában nyílt meg a mezőgazdasági gépek gyűjteménye Mezőkövesden, melynek gyarapodásából Marika néni is kivette a részét, elsősorban az adminisztrációs munkában nyújtott segítséget. János bácsival 1953 decemberében ismerkedett meg és 1954. május 1-jén házasodtak össze, 67 évig éltek boldog házasságban. Marika néni napjainkban is aktívan tevékenykedik, a közeljövőben egy verseskötetet szeretne kiadni, emellett szoros kapcsolatot tart a gépmúzeum baráti körével.

B. K.

Kapcsolódó hírek