Ugrás a tartalomhoz

Kiesett az MKC (Videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Orosháza FKSE-Alexandra – Mezőkövesdi KC
38-30 (16-12)


Kiesett az első osztályú bajnokságból városunk felnőtt kézilabdacsapata.

A Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga alsóházi rájátszásának 5. fordulójában a bennmaradást korábban bebiztosító Orosháza vendégeként játszotta le Buday Ferenc legénysége május 11-én. Kézilabdázóink annak tudatában léphettek pályára, hogy matematikailag is elveszítették esélyüket az élvonalbeli tagság meghosszabbítására, miután a Pécs 35-33-ra legyőzte a Tatát és behozhatatlan előnyre tett szert. Bécsiék jól kezdték az orosházi mérkőzést, hiszen a találkozó első perceiben vezettek. A hazai gárda ezt követően feljavult és a félidő közepére ledolgozta a hátrányát, így az első negyedóra végén 7-7 állt az eredményjelzőn. A viharsarki együttes a folytatásban is lendületesen játszott és Mazics, valamint Kekezovics gólerős játékának köszönhetően 3-4 gólos előnyre tett szert. Az MKC játékosai támadásban és védekezésben is sok hibát vétettek ebben a periódusban. Buday Ferenc cserékkel frissítette a csapatot, a kapuban Tóthot Melus, majd később Holló váltotta, ennek köszönhetően nem nőtt tovább a különbség a csapatok között.

A második félidő elején rengeteg technikai hiba tarkította a csapatunk játékát, ráadásul Feketééknek ebben az időszakban a helyzetkihasználással is komoly gondjaik adódtak. A gyenge teljesítmény eredményeként rohamosan nőtt a különbség, így a 40. percben már tíz góllal vezetett az Orosháza, mellyel gyakorlatilag eldőlt az összecsapás. Kézilabdázóink ekkor láthatóan elveszítették a kedvüket, míg a hazaiak felszabadultan játszottak és kedvük szerint „színezték” a játékot. Füzesi Ferenc a kissé könnyelműen játszó kézilabdázókat lecserélte, viszont a helyükre frissen beállt játékosok nehezen vették fel a mérkőzés ritmusát, emiatt csökkent a különbség. A hazaiak 11 gólos előnye apadni kezdett és Korsósék 8 perccel a mérkőzés vége előtt 6 gólra felzárkóztak. A hazai időkérés és néhány csere után lassan megfordult a tendencia, így a hajrában ismét magára talált az Orosháza és végül fölényes, nyolcgólos sikert ért el az MKC ellen. Kézilabdázóink a vereség miatt továbbra is 6 ponttal állnak a bajnokságban. A csoportot az Orosháza vezeti 13 ponttal, a 10 pontos Pécs előtt. A 6 egységgel rendelkező MKC és az 1 pontos Tata az utolsó forduló eredményeitől függetlenül búcsúzott az első osztálytól.
Feketéék a szép búcsú reményében a sereghajtó Tatát látják vendégül a bajnokság záró fordulójában. Az összecsapás május 19-én, szombaton 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Orosházi FKSE-Alexandra – Mezőkövesdi KC 38–30 (16–12)
Orosháza, 300 néző. V: Herczeg, Südi

Orosháza: HERJECZKI – Balda 1, MAZICS 4, DUKICS 6, Berta 1 (1), Pál 3, KEKEZOVICS 7. Cs: Pajkó (kapus), Ambrus 2, Bali 2, FREY 5 (3), Marics 2 (1), Benmiloud 1, Kovács A. 2 (1), Raffai 1, Benák 1 (1). Edző: Füzesi Ferenc
Mezőkövesd: Tóth K. – Benis 5 (2), Bécsi, Kiss Á. 6 (2), Rossoni 2, Fekete 1, Németh 2. Cs: Melus, HOLLÓ (kapusok), Molnár 5 (1), Korsós, Rosta M., Gubó 4, MORVA Z. 2, Lezák 3, Szabó T. Edző: Buday Ferenc
Kiállítások: 10, ill. 16 perc
Hétméteresek: 9/7, ill. 7/5

Kapcsolódó hírek