Ugrás a tartalomhoz

A Nemzet Betleheme

Mezőkövesd hírei

November 27-én adták át a monumentális szoborcsoportot, melynek ötlete a dél-bükkaljai Kisgyőrben született meg.

A több száz közreműködő (fafaragó, ács, harangöntő, tárgyalkotó) munkáját dicsérő egyedi alkotás ünnepi átadóján Tállai András miniszterhelyettes, térségünk országgyűlési képviselője mondott köszöntőt, melyben kiemelte, hogy büszke arra, hogy választókerületéből, Kisgyőrből indult el a Nemzet Betlehemének ötlete.

– A kivételes szoborcsoport elképzelése három évvel ezelőtt fogalmazódott meg Kékedi Lászlóban. Nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy határainkon innen és túl élő magyar művészek összefogásával létrehozza ezt a monumentális alkotást. Az ötletet Közép-Európa legnagyobb szabadtéri betleheme adta, mely Kisgyőrben készült, illetve látható és a magyar népviselet motívumaival díszített szobrokból, valamint a négy történelmi egyházat szimbolizáló templomtoronyból áll – mondta el az államtitkár.

Nem véletlenül a bükkaljai községben született meg a Nemzet Betlehemének ötlete, ugyanis Kisgyőr nevezetes fából faragott köztéri szobrairól, egyebek mellett Közép-Európa legnagyobb szabadtéri betleheméről, az életfát formáló falukapujáról, valamint a magyar államiság, a nemzeti összefogás egyik legfontosabb jelképét megelevenítő Szent Korona kilátójáról – ismertette az átadón Tállai András.

Az eseményen köszöntőt mondott továbbá Kékedi László akadémikus, az MMA Népművészeti Tagozat vezetője, Kisgyőr polgármestere és dr. Richly Gábor, az MMA főtitkára. Az alkotást Jakab István, az Országgyűlés alelnöke adta át hivatalosan. A Nemzet Betlehemét advent első vasárnapjától vízkeresztig lehet megcsodálni az Országház szomszédságában.

hmzs

(Fotók: Tállai András facebook-oldala)

Kapcsolódó hírek