Ugrás a tartalomhoz

A remény lángja

Mezőkövesd hírei

Meggyújtották a második, reményt jelképező gyertyát városunk adventi koszorúján.

A városunk önkormányzata által szervezett ünnepségen a Mezőkövesdi Általános Iskola és a Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum mellett a Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium, valamint a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület műsorát tekinthették meg az érdeklődők. A második gyertyát Panyi Józsefné, a Katolikus Karitász Mezőkövesdi Szervezetének vezetője gyújtotta meg városunk adventi koszorúján.

A rendezvényen az „Egymillió csillag a szegényekért” elnevezésű jótékonysági akció keretében ezúttal is várta az adományokat a Katolikus Karitász Mezőkövesdi Szervezete. Az ünnepség végén a szervezők forralt borral és forró teával kínálták meg a jelenlévőket.

B. K.

Kapcsolódó hírek