Ugrás a tartalomhoz

Egy ponttal is feljebb léptek (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Vecsési FC - Mezőkövesd Zsóry SE 2-2 (1-2)

Két gólos vezetésről veszített értékes pontokat városunk felnőtt labdarúgó csapata a pontvadászat utolsó előtti játéknapján. A Ness Hungary NB II. Keleti csoportjának 29. fordulójában a sereghajtó Pest megyei gárda vendégeként léptek pályára Véber György tanítványai május 26-án.

Az összecsapás remekül kezdődött együttesünk számára, hiszen Vámosi ívelése után a kapuból nagyon rossz ütemben kimozduló Gecse fölött átszállt a labda és a hazai ketrecben kötött ki, így Bagiék már az 5. percben előnyhöz jutottak. A bekapott potyagól után rövid időn belül kétszer is válaszolhattak volna a vendéglátók, azonban Szurkos lövése elzúgott a kövesdi kapu előtt, míg az ősszel még együttesünkben játszó Török próbálkozása a kapufán csattant. A folytatásban is Duró József alakulata játszott aktívabban, viszont a félidő derekától Jeremiásék átvették az irányítást. A játékrész felénél Hamar fejese tévesztett célt néhány centiméterrel, majd öt perccel később ismét gólt ünnepelhettek a lelkes kövesdi szurkolók. Lipusz élesen belőtt szöglete után Gecse ütötte ki a labdát, melyre Lakatos eszmélt a leggyorsabban és a védő közelről higgadtan a kapu közepébe lőtt a 28. percben. Bogdányék a folytatásban is lendületben maradtak, de az ígéretes lehetőségek ellenére nem tudtak újabb gólt szerezni, ellenben a hazaiak gondoskodtak  arról, hogy a második félidő ne teljen izgalommentesen. A játékrész lefújása előtt két perccel Török cselezgetett a 16-os előterében, majd remek ütemben tálalt Szurkoshoz, aki két védőt becsapva tisztára játszotta magát és mintegy 10 méterről okosan lőtt a léc alá.
Fordulás után azonnal egymásnak estek a csapatok, szinte minden támadás helyzettel zárult az első 10 percben. A legközelebb Hamar járt a gólszerzéshez, azonban a támadó találatát a játékvezető les miatt érvénytelenítette. Csapatunk az első félóra végén a saját kapuja elé szegezte Kollárékat, akik kétségbeesetten igyekeztek megmenteni kapujukat a góltól. A találkozó egyik legszebb jelenete az 58. percben zajlott le, amikor is Hamar szánta lövésre magát mintegy 22 méterről és a léc alá tartó bombáját Gecse csak nagy bravúrral tudta kitornászni. Alig egy perccel később ismét a hazai hálóőr mentette meg csapatát a góltól, miután Jeremiás életerős lövését bravúros vetődéssel ütötte szögletre. A Vecsés sikeresen kivédekezte a kritikus időszakot, ezt követően kiegyenlítettebbé vált a játék és a Pest megyei gárda is eljutott párszor a kövesdi 16-osig. A találkozó 83. percében egy remek hazai kontra végén Elek lökte el a betörő Tóthot a büntetőterületen belül, amiért a játékvezető 11-est ítélt. A megítélt büntetőt Kollár félmagasan a kapu jobboldalába lőtte, így Szurkosék ledolgozták a két gólos hátrányukat. Három perccel később egy szép kövesdi akció végén jobb oldalról érkezett egy beadás középre és a labda az egyik vecsési védő kezéről pattant tovább, azonban a játékvezető sípja néma maradt. Az utolsó percben Bagi vágta föl Törököt a baloldalon, amiért a bíró sárga lapot adott a mezőkövesdi középpályásnak, de mivel Baginak ez volt a második sárga lapja a mérkőzésen, a kiállítás sorsára jutott. Együttesünk a döntetlennel egy pontot szerzett és a riválisok botlása miatt labdarúgóink az 5. helyre léptek fel a tabellán 41 ponttal.


Vasárnap jön az Eger!

Szántaiék a zárófordulóban a szomszédvár Egri FC-t látják vendégül. Simon Antal gárdája bajnokként érkezik Mezőkövesdre, hiszen a Heves megyei gárda az utolsó forduló eredményeitől függetlenül az első helyen fejezi be a bajnokságot, így „szomszédaink” ősztől az első osztályban szerepelhetnek. Az egyik országos televíziós csatorna élőben közvetíti a mérkőzést, emiatt az eredeti kiírástól eltérően egy nappal később rendezik meg a szomszédvári rangadót. A Mezőkövesd Zsóry SE – Egri FC találkozó június 3-án, vasárnap 18 órakor kezdődik a Városi Sportpályán.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Vecsési FC – Mezőkövesd Zsóry SE 2-2 (1-2)
Vecsés 200 néző, játékvezető: Barna (Kiss I. B. és Kis Z.)

Vecsés: Gecse – Balázs B., Madar M., Farkas V., Fritz – Kollár, Piros (Könczey Zs. 68.p), Szurkos, Soóky L. (Tóth N. 46.p) – Obot, Török S. vezetőedző: Duró József
Mezőkövesd: Szántai – Nagy P., Vámosi, Elek, Lakatos – Bagi, Jeremiás, Irhás (Enescu 46.p), Bogdány – Hamar (Olasz 81.p), Lipusz (Kákonyi 90.p) vezetőedző: Véber György
Gólok: Szurkos (43.p), Kollár (83.p), ill. Vámosi (5.p), Lakatos (28.p)
Kiállítva: Bagi (89.p)

Kapcsolódó hírek