Szechenyi 2020
Szechenyi 2020
hu en de pl
ma 2023. november 30. (csütörtök) 05:40 András, Andor névnapja van




 




Búcsú az alma matertől

Öt osztályból 115 diák ballagott el a mezÅ‘kövesdi Szent László gimnáziumból május 5-én.


A Miskolci SZC Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum ballagási ünnepségén elsÅ‘ként Rigó Attiláné intézményvezetÅ‘ köszönt el a végzÅ‘s középiskolásoktól.
 
„Különleges ünnep a ballagás, hisz annyi érzelem kavarog benne: öröm és fájdalom, kíváncsiság és nosztalgia, bizonyosság és bizonytalanság, lezárás, várakozás, szépség, nevetés és könnyek” – kezdte búcsúztatóját Rigó Attiláné, majd hozzátette: „Legjobb tudásunk szerint igyekeztünk a ránk bízott gyerekekre vigyázni és szeretni Å‘ket. Nehéz, de most mi is elengedjük a ballagókat. Hálásak vagyunk, hogy taníthattuk Å‘ket.”
 
Az eseményen átadták az iskola legrangosabb díjait is. Dr. Vinkovits Sándor-Díjat kapott Lengyel Boglárka 12.B (földrajz) és Majoros Melinda 12.E (közgazdaságtan) és Nagy Anikó 12.B (történelem) tanulók, számukra Tállai András, miniszterhelyettes, országgyűlési képviselÅ‘ adta át az elismeréseket.
 
Dr. Fekete Zoltán polgármester adta át a Szent László-díjat. Ebben a tanévben ezt az díjat vehette át Dávid Adél (12.B), Mizser Ramóna (12.A), Takács Rebeka (12.A), Gáspár Ádám Tibor (12.C).
 
Kovács Magdolna-díjban részesült Berlák Patrik (12.D), míg a dr. Papp Zoltán-díjat Roszkos Orsolya Réka (12. B) vehette át az ünnepségen. Az Almási Sándor által alapított díjat András Martin (12. D) számára ítélték oda ebben a tanévben.
 
Pro Vitae díjat vehetett át Bodnár Attila 12. E és Dócs Árpád 12. B osztályos tanuló, Pajtók Csanád (12. B) és CsörgÅ‘ Kristóf (12. A) pedig Hancsók Kálmán-díjat kapott. Csutor Lili (12. A) munkáját Benkóczy György-díjjal, Jacsó János Illés (12. A) tevékenységét Lukács Gáspár-díjjal jutalmazták.
 
Továbbá 12 végzÅ‘s diák iskolai munkájáért, tanulmányi, illetve sporttevékenységért vehetett át könyvjutalmat a ballagáson.
 
Az ünnepség folytatásaként a jelenlévÅ‘k a búcsúztató és a búcsúbeszédeket hallgatták meg. A végzÅ‘s diákok nevében elmondott búcsúbeszédében Jacsó János Illés, a mezÅ‘kövesdi Szent László gimnázium 12. A osztályos tanulója, így fogalmazott arról, hogy mit jelentenek számukra az iskolai évek: „Az emlékek, a barátságok, a szerelmek megmaradnak szívünkben. A dolgozatok, felelések lelki-érzelmi megterhelései, idegtépÅ‘ percei is valószínűleg velünk lesznek egy ideig, de remélhetÅ‘leg nem fognak kísérteni életünk végéig álmainkban, hogy megint úgy kell megírni a dolgozatot, hogy nem készültem rá. A programokkal teli gólyatábor, a sok-sok kalandos osztálykirándulás, a versenyek, a diáknapok, a szalagavató, amelybe bele tettük szívünket, lelkünket - mind olyan élmények, amelyekre szívesen gondolunk vissza.”
 
A búcsúzó gondolatok után megtörtént a zászlóátadás és felkerült a ballagók vállára a tarisznya. Az ünnepség zárásaként a lufieregetés után a végzÅ‘s diákok még egy utolsó sétát tettek az iskolában, körbe járva a tantermeket.
 
 
Könyvjutalomban részesült diákok:
 
Soltész Anna 12.B – osztályközösségért végzett munkája
 
Derekas Luca 12.B – osztályközösségért végzett munkája
 
Illés Nándor 12.B – sporttevékenysége
 
Bukta Botond 12.C – iskolai rendezvények szervezése
 
Kákóczki Kevin12.C – iskolai rendezvényeken való közreműködéséért
 
Szepesi Balázs 12. C – diákönkormányzatban végzett munkája
 
Balog Szilárd 12.D – szakmai versenyen való részvétel
 
Kelemen Dániel 12.D – szakmai versenyen való részvétel
 
Kovács Norbert 12.D – szakmai versenyen való részvétel
 
Simon Dorina 12.D – a közösségért végzett munkája
 
Pelyhe Viktória 12.E – osztályközösségért végzett munkája
 
Csábi Milán 12.E – osztályközösségért végzett munkája
 
hmzs
 

Kapcsolódó képek:



Vissza

   A Zsóry gyógy- és
   egészségparkról bÅ‘vebben:

 

 


Weboldalkészítés