Szechenyi 2020
Szechenyi 2020
hu en de pl
ma 2023. november 30. (csütörtök) 05:18 András, Andor névnapja van




 




Közlekedés-fejlesztés – lezárult a projekt
 
Lezárult az a több mint 2,2 milliárd forint európai uniós támogatásból megvalósult beruházás MezÅ‘kövesden, mely keretében megépült a 21 kilométer hosszú MezÅ‘kövesd-Bükkzsérc közötti kerékpárút, a Mátyás király-Széchenyi út közötti körforgalom, valamint az autóbusz-pályaudvar. A projekt hivatalos lezárását május 31-én jelentették be.

A rendezvényen dr. Fekete Zoltán polgármester mutatta be részletesen a három részbÅ‘l álló pályázatot. A városvezetÅ‘ elmondta, hogy MezÅ‘kövesd Város Önkormányzata mint konzorciumvezetÅ‘, Bogács, Cserépfalu és Bükkzsérc Önkormányzata, az Észak-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt. és a Magyar Közút Zrt. még 2016 márciusában adta be a pályázatot, mely sikeresen szerepelt és nyert támogatást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program révén, majd 2018-ban el is indulhatott a munka.

– A három elembÅ‘l álló beruházás teljes bekerülési összege 2.544.301.232 forint, melybÅ‘l a pályázaton elnyert támogatási összeg 2.202.766.801 Ft, a fennmaradó részt az Önkormányzat a Magyar Kormánytól kapott többlet-támogatásokból, valamint a pályaudvar építésénél még a Volánbusz Zrt. önerejébÅ‘l biztosították – tette hozzá a polgármester.

ElsÅ‘ként a Mátyás király-Széchenyi utca keresztezÅ‘désében épült meg a körforgalom, amelyet 2020 júliusában adtak át a nagyközönségnek, majd ezt követÅ‘en 2021 Å‘szén vehették birtokba a kerékpárosok a MezÅ‘kövesd-Bogács-Cserépfalu-Bükkzsérc között kialakított 21 kilométeres kerékpárutat. A projekt harmadik elemeként az új buszpályaudvar kivitelezési munkálatai is elkészültek, melynek létesítését konzorciumi partnerként a Volánbusz Zrt. végezte el.

Az eseményen Tállai András, miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselÅ‘je beszédében hangsúlyozta, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program egyik legnagyobb eredménye, sikere valósult meg ezzel a projekttel.

– A MezÅ‘kövesd-Bükkzsérc közötti kerékpárút Dél-Borsodban az elsÅ‘, amely településeket köt össze és amely az itt élÅ‘k számára, valamint a turisták számára is jelentÅ‘s fejlesztés. Hamarosan elindul a Miskolcot Egerrel összekötÅ‘ kerékpárút Szomolya-KisgyÅ‘r közötti szakaszának az építése is, melynek útvonala keresztezni fogja ezt a dél-borsodi kerékpárutat, így több irányba is elindulhatnak a turisták, ez óriási jelentÅ‘ségű – tette hozzá Tállai András.

A projektzáró rendezvényen Szegedi Zoltán, a Volánbusz Zrt. kelet-magyarországi infrastruktúra-fenntartási üzemvezetÅ‘je mutatta be az általuk irányított beruházást, az új buszpályaudvar megépítését, melynek keretében egy kétszintes létesítményt, egy nyolc autóbusz-parkolóból álló tárolóhelyet, valamint egy 28 férÅ‘helyes P+R parkolót alakítottak ki.

– A létesítmény elkészült, a tervek szerint az utasok szeptembertÅ‘l használhatják az új csomópontot. A fejlesztés mindannyiunk számára fontos, hiszen MezÅ‘kövesdi autóbuszállomás érintésével közlekedÅ‘ járatok több mint 30 kistelepülésre biztosítanak közvetlen járatot – emelte ki a projektzárón Szegedi Zoltán.

hmzs
 

Kapcsolódó képek:



Vissza

   A Zsóry gyógy- és
   egészségparkról bÅ‘vebben:

 

 


Weboldalkészítés