Ugrás a tartalomhoz

Fontos siker a rivális ellen

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – Dunaferr Alexandra 24-23 (12-12)
Nagyon fontos győzelmet aratott városunk felnőtt csapata február 19-én.

A Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga 19. fordulójában az MKC mögött mindössze egy hellyel álló és három ponttal kevesebbet szerző dunaparti gárda látogatott városunkba. A tabellán elfoglalt helyezéseknek megfelelően a találkozó elején felváltva találtak a kapuba a csapatok, egy gólnál nagyobb különbséggel egyik együttes sem vezetett az első 20 percben. A játékrész hajrájában a fiatal vendégek két góllal megléptek, de az utolsó percekben egy hármas emberelőnyt kihasználva Bécsiék ledolgozták a hátrányukat a szünetig.
Fordulás után még tovább javult védekezésben a Rosta gárda. Az első játékrészben  jól teljesítő Szabó helyén pályára lépő Tóth szintén bravúrosan védett, míg elöl Juhász Zoltán vezérletével fokozatosan ellépett ellenfelétől együttesünk. Az MKC a hét találatig jutó balszélső irányításával előbb 19-16-ra, majd 10 perccel a találkozó vége előtt 20-17-re vezetett. A mérkőzés záró szakasza fordulatokban gazdagon alakult, de az MKC végül győztesen hagyhatta el a játékteret. A találkozó utolsó támadásánál Fekete követett el szabálytalanságot az éppen lőni készülő dunaújvárosi játékossal szemben, amiért a játékvezetők piros lappal állították ki a rutinos bal-átlövőt.„Bíztam benne, hogy az első játékrészben többgólos előnyt tudunk majd kiharcolni, de ez nem sikerült. A második félidőben 20-17 után a kiállításokkal felhoztuk a Dunaferrt és a találkozó vége nagyon hektikusan, ide-oda rohangálósan alakult. Szerencsére a végjátékból mi jöttünk ki győztesen, ennek köszönhetően nagyon értékes két pontot szereztünk.”' - mondta Rosta István vezetőedző. Együttesünk győzelmével továbbra is a 9. helyent áll a tabellán 9 ponttal. A fegyelmi bizottság döntése alapján Fekete László piros lapja miatt nem léphet pályára az Orosháza elleni találkozón.

Kapcsolódó hírek