Ugrás a tartalomhoz

Város Napja (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Vargáné Mezei Erzsébet lett az „Év köztisztviselője” 2012-ben. Emellett átadták az Év legjobb tanulója, az Év ifjú művésze, az Év ifjú sportolója, az Év ifjú szakmunkása, az Év diákja elismerős címeket is az idei Város napi Ünnepség keretében június 22-én.

A Városi napi ünnepség elején Mezőkövesd Város Önkormányzata nevében koszorút helyezett el Hunyadi Mátyás királyunk szobránál dr. Fekete Zoltán polgármester, dr. Hajdu András és Vámos Zoltán alpolgármesterek, illetve dr. Jakab Orsolya jegyző.
A program ezt követően a Közösségi Ház színháztermében folytatódott, ahol a Szent László Kamarakórus Egyesület által adott kulturális műsort követően dr. Hajdu András alpolgármester mondott ünnepi köszöntőt. Dr. Hajdu András beszédében elmondta, hogy az elmúlt esztendőkben jelentős változáson, fejlődésen ment át Mezőkövesd. Az alpolgármester ennek kapcsán a „Kő, papír, olló” játék hasonlatával élt, hiszen a településen évekkel ezelőtt elindult a tervezési munka, a pályázatok elkészítése, az elképzelések papírra vetése. Ezt követte az alapkő lerakása, az építkezés ideje, amelyet az olló követett, hiszen az elkészült beruházásokat ünnepélyes szalagátvágással átadták. Dr. Hajdu András alpolgármester hozzátette, hogy a városvezetés jelenleg és a jövőben is azon dolgozik, hogy ez az építkezés ne álljon meg, hogy továbbfejlődjön Mezőkövesd. Kiemelte, hogy a fejlesztések mellett fontos, hogy legyenek olyanok, akik kulturális, művészeti, sporteredményekkel hozzájárulnak ahhoz, hogy ezeket az épületeket megtöltsék tartalommal, hogy a jövőben is legyenek olyanok, akik továbbépítik településünket. Ebben a munkában pedig kiemelkedő szerepet töltenek be a diákok, a fiatalok.
Dr. Hajdu András köszöntő gondolatai után adták át az „Év köztisztviselője” elismerést, amelyet 2012-ben Vargáné Mezei Erzsébet kapott meg.
Vargáné Mezei Erzsébet 1974-ben végzett az akkor még I. László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában, gyors-, gépíró, általános ügyviteli szakon. Az érettségit követően a mezőkövesdi Kismotor- és Gépgyárban helyezkedett el gyors- és gépíró munkakörben. 1976. április 22-től 1976. október 15-ig a Városi Tanács VB. Egészségügyi Osztályán szociális gondozónőként, ezt követően a Városi Tanács VB. Igazgatási Osztályán adminisztrátorként, majd 1977-től az államigazgatási ismeretekből történő sikeres vizsgája után igazgatási ügyintézőként végezte munkáját. 1983-ban teljes anyakönyvi szakvizsgát tett le eredményesen, melynek során házasságkötéseknél anyakönyvvezetőként is közreműködött. 1994-ben közigazgatási alapvizsgát tett kiváló eredménnyel. Mindig pontos és megbízható munkát végez, kitartó és precíz. Szükségesnek tartja, hogy a munkájához kapcsolódóan a jogszabályi ismeretekkel naprakész legyen. A munkájához való elkötelezettsége és a minél szélesebb tudás megszerzése miatt főiskolai tanulmányokat kezdett és 2003-ban az egri Eszterházy Károly Főiskolán szociálpedagógus diplomát szerzett. 1991-től szociális ügyintézőként végzi munkáját, melynek során gyermekvédelmi ellátásokkal is foglalkozott. Jelenleg a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű, aktív korú személyek és családok ellátásával kapcsolatos feladatokat végzi. Türelemmel és odafigyeléssel foglalkozik a munkanélküliekkel, köz-foglalkoztatottakkal. A velük való foglalkozás nagy odafigyelést és segítőkészséget, széleskörű jogszabályi ismereteket és az ügyfelekkel szembeni empátiát követel meg, melyet mindig hozzáértéssel tud kezelni és megoldani. Szakmai ismerete, jártassága, felelősségérzete és hivatástudata kiváló. Munkáját az igényesség és pontosság jellemzi.
Vargáné Mezei Erzsébetet nagyon meghatotta, hogy ő vehette át a Város Napján ezt a megtisztelő díjat.
„Nagy megtiszteltetés számomra ez a díj, és az ezzel járó elismerés, mert úgy érzem, hogy ezzel a közszolgálatban végzett több évtizedes munkám elismerést nyert. Hivatali munkámat fiatalon, szociális gondozónőként kezdtem, bár ez a tevékenység az akkori képzettségemtől távol állt, de a segítő, támogató munkát már akkor is közel éreztem magamhoz. Munkavégzésem során mindig is fontos volt számomra az emberekkel való kapcsolat, fontosnak éreztem, hogy segíteni tudjak az arra rászorulóknak a szociális gondok enyhítésében. A hivatali munkám során jelenleg a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű emberek szociális támogatásával foglalkozom, amely területen fontos a szociális érzékenység, az empátia, a problémák bizalmas kezelése. Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik e megtisztelő elismerés odaítélésében támogattak, a jövőben is igyekszem, hogy méltó legyek erre a címre” – mondta el könnybe lábadt szemmel Vargáné Mezei Erzsébet.
Ezt követően adták át a városban tanuló diákok munkáját elismerő díjakat. Elsőként azokat a tanulókat jutalmazták akiket iskolájuk önálló döntése alapján érdemesnek talált a város előtti elismerésre. Az iskoláknak legfeljebb öt diák jelölésére volt lehetőségük.


Ennek alapján elismerésben részesült:

A Mező Ferenc Tagiskolából: Nagy Júlia 5.a.; Juhász Fanni 6.a.; Lukács Lilla Luca 6.b.; Zsiga Bianka 7.a.; Sáth Márta 7.b.

A Bárdos Lajos Tagiskolából:Kratochvil András  .5.b.; Gál Anna 6.b.; Szlatki Viktória 6.b.; Tóth Beatrix 8.b.

A Szent Imre Tagiskolából: Demeter Zsófia 6.a.; Fülöp Kata 6.a.; Lengyel Luca 6.a.; Csirmaz Andrea 5.b.; Pápai Krisztián 5.a.

Elismerésben részesülnek a Szent Imre Katolikus Általános Iskola tanulói közül: Beraxa Lili 7.b.; Fügedi Éva 7.b.; Jacsó Ilona 8. a.; Kostrub Dominika 8.a.

Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola diákjai közül elismerésben részesülnek: Novák Zsuzsanna 13.a.; Tóth Bence 9.a.; Pajtók Vivien 10.b.; Bán Beatrix 13.a.; Pajtók Csenge 12.a.

Mezőkövesd Város Önkormányzata a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 41/2004. (X.28.)  számú  11/2011 (III.31) módosított  rendelete alapján Az ”Év legjobb tanulója” kitüntető cím annak a mezőkövesdi alap- vagy középfokú oktatási intézményben tanuló diáknak adományozható, aki általános iskolai felső tagozatos tanulmányait megkezdte, középiskolai tanulmányait még nem fejezte be és e rendelet 2. számú melléklete alapján számított tanulmányi eredménye és tanulmányi versenyen elért eredménye szerint adott tanévben a legjobb helyezést érte el és magatartására legalább jó osztályzatot kapott. Ezek alapján az alapfokú és középfokú intézményekből a címre felterjesztett diákok közül az „Év legjobb tanulója” Valkó Boglárka lett. Az ”Év ifjú művésze” kitüntető címet a felterjesztett diákok közül Kaló Vencel Konrád vehette át 2012-ben.
Az ”Év ifjú sportolója” kitüntető címet 2012-ben Kós Nikolettának ítélték oda.

A ”Városomért” kitüntető cím annak a mezőkövesdi alap- vagy középfokú oktatási intézményben tanuló, vagy Mezőkövesden működő civil szervezetben tagként tevékenykedő fiatalnak adományozható, aki általános iskolai felső tagozatos tanulmányait megkezdte, de 30. életévét még nem töltötte be. „Városomért” kategória díjazottja 2012-ben Gereben Eszter lett.
Az „Év ifjú szakmunkása” kitüntető címet a Széchenyi István Szakképző Iskola felterjesztése alapján Lénárt Gábor diák nyerte el. A legnagyobb elismerést  az „Év diákja” kitüntető címet,  annak a mezőkövesdi alap- vagy középfokú oktatási intézményben tanuló diáknak adományozható, aki általános iskolai felső tagozatos tanulmányait megkezdte, középiskolai tanulmányait még nem fejezte be, továbbá tanulmányi eredménye, tanulmányi versenyen elért eredménye, kulturális-művészeti területen elért eredménye, sportversenyen elért eredménye, közösségért végzett tevékenysége szerint adott tanévben a legjobb összesített eredményt érte el és magatartására legalább jó osztályzatot kapott. A felterjesztett tanulók közül, az összesített pontok alapján a 2012 évben az „Az év diákja”elismerésben részesült Hegedűs Lili.

Kapcsolódó hírek