Ugrás a tartalomhoz

„Közlekedik a család„ közlekedésbiztonsági vetélkedő

Mezőkövesd hírei

A megalakulásának 20. évfordulóját ünneplő ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság az idei évre meghirdeti a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedősorozatot. 

A vetélkedő célja, hogy a közlekedők széles rétegeinek - gyalogos, kerékpáros, gépjárművezető, utas - figyelmét egy időben ráirányítsuk a biztonságos, balesetmentes közlekedésre. Célunk továbbá a szülői példamutató magatartás fontosságára és a család közösség nevelő erejére való figyelemfelhívás. A versenyre nevezhet minden olyan család, ahol az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, és két 6-18 év közötti gyermeket nevelnek. (Nem kizáró ok, hogy a család három vagy több gyermeket nevel, de a vetélkedősorozaton csak két 6 és 18 év közötti gyermekkel lehet részt venni, és továbbjutás esetén a csapat összetételén nem szabad változtatni.)

A részvétel feltételei:

a.) Közlekedésbiztonsági nyílt nap:
A megyei (fővárosi) balesetmegelőzési bizottságok a www.kreszvaltozas.hu honlapon szereplő helyszíneken és időpontban nyílt közlekedésbiztonsági napot szerveznek, melynek keretén belül tesztlap kitöltésére, kerékpáros vetélkedőre, csúszós pályán történő vezetésre, gépjárművek műszaki átvizsgálására, gyakorlati vezetéstechnikai tanácsok megismerésére van lehetősége az érdeklődőknek.  A nyílt napon bárki részt vehet, a rendezvényre kilátogató családok részére vetélkedők kerülnek megszervezésre.

b.) Internet:
2012. április1-től 2012. szeptember 30-ig a www.kreszvaltozas.hu honlapon keresztül egy KRESZ tesztlap kitöltésével.

Továbbjutás:
A területi versenyekről megyénként (a fővárosból is) egy család jut az országos döntőbe.
A www.kreszvaltozas.hu honlapon keresztül regisztráltak közül két család részére nyílik lehetőség  az országos döntőbe jutásra.

Az országos vetélkedősorozat fő támogatója az Autós Nagykoalíció (www.ank.hu).

Az országos verseny fődíja a Cartour Utazási Iroda www.cartour.hu jóvoltából 4 fő részére szóló ausztriai nyaralás félpanziós ellátással.
További nyeremények: egyhetes üdülés a Thermal Hotel Harkányban www.thermalhotelharkany.eu, egyhetes üdülés Zamárdiban a Hotel Wellamarinban www.wellamarin.hu. Egy-egy hétvégére szóló pihenés a mátrafüredi  Anna Hotelben www.anna-hotel.hu, a balatonkenesei Yaht Clubban www.bfyc.hu és a székesfehérvári Hotel Magyar Királyban www.magyarkiraly.hu (a család részére ingyenes belépő az Árpád fürdőbe www.fehervar-arpadfurdo.hu, valamint 16 db 30.000 Ft- értékű benzin utalvány.

A családi vetélkedő országos döntője 2012. október 13-án, a Zsámbék mellett átadásra kerülő közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai centrumban kerül megrendezésre.

A vetélkedősorozat megyei döntője a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében:

2012. augusztus 11-én (szombaton) 09. 00-16. 00 óra között kerül megtartásra
Miskolcon, a TESCO parkolóban (Szentpéteri kapu)
egy közlekedésbiztonsági nyílt nap keretében.

A Magyar Autóklub egy mobil balesetmegelőzési kamionnal települ ki a rendezvény helyszínére és a kilátogató gyerekek részére kerékpáros vetélkedőt, a gépjárművezetők részére elméleti, a mobil vezetéstechnikai pálya felhasználásával pedig gyakorlati képzést szervez. Az Autómotíve Bt. az érdeklődők részére vezetéstechnikai tanácsot ad, a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége pedig mobil műszaki állomás kitelepülésével vesz részt a rendezvényen. A Közlekedésbiztonsági Napon a katasztrófavédelem, tűzoltóság, valamint a mentők technikai eszközeik bemutatásával emelik a rendezvény színvonalát. 

A nyílt nap programjain bárki, ingyenesen részt vehet. A „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőre azon családok jelentkezhetnek, akik két 6-18 év közötti gyermeket nevelnek és legalább az egyik szülő „B” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezik. A család valamennyi tagja - korosztályának megfelelő - KRESZ tesztlapot tölt ki, majd a gyermekek kerékpáros ügyességi, míg az egyik szülő gépkocsi vezetéstechnikai pályán mutathatja be tudását. 

A rendezvényen folyamatosan történik a családok elméleti és gyakorlati tudásának szintfelmérése. A nyílt napot követően írásban értesítjük azt a családot, aki a legsikeresebben szerepelt, és megyénket képviseli majd az országos döntőn októberben, a Zsámbék mellett átadásra kerülő közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai centrumban.


BAZ. Megyei Balesetmegelőzési Bizottság

Kapcsolódó hírek