hu en de pl
ma 2019. június 17. (hétfő) 19:23 Laura, Alida névnapja van





„Virágzó Örökségünk” (videóval)

Pető Györgyné Vámos Margit íróasszony eredeti mintáiból, munkáiból nyílt kiállítás július 13-án a Közösségi Házban. A tárlaton lánya Pető Margit a matyó szín- és formavilágot átörökítő alkotásai is láthatóak voltak.


Pető Györgyné Vámos Margit 1911-ben született Mezőkövesden földműves matyó családban. A polgári iskolát Mezőkövesden végezte, 1924-ben kitűnő eredménnyel Kisvárdán a Tanítóképzőbe járt, de családi okok miatt kénytelen volt tanulmányait abbahagyni. 1931-ben kötött házasságot Pető Györggyel, három gyermekük született. Férje eltűnt a II. világháborúban a Don-kanyarnál, így gyermekeit egyedül nevelte fel. A Rákosi korszakban kuláknak minősítették, ezért csak titokban rajzolhatta elő a hímeznivalókat, illetve a matyóházi bedolgozókon keresztül, segítségükkel hímezhetett a megélhetőségért. Ezért nem kaphatott oly sokáig nyilvánosságot és elismerést csodálatos munkássága, bár szinte az egész város ismerte és rajzoltatott vele. 98 évesen távozott közülünk. A most megnyíló kiállítással szülővárosa és családja népművészeti munkássága elismeréseként tisztelet emlékének. A tárlat anyagát unokája Csonka Andrea gyűjtötte össze és rendszerezte. A családnak a jövőre nézve is tervei vannak az örökséggel, szeretnék, ha Pető Györgyné alkotásai hosszú időre fennmaradna az utókornak.
A családnak nagyon megható volt, hogy Pető Györgyné szülővárosában nyílhatott meg elsőként kiállítás az általa alkotott motívumokból, virágokból.
A tárlat megnyitóján dr. Fekete Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket és foglalta össze, méltatta a nemrégiben elhunyt matyó íróasszony tevékenységét, munkásságát. A település első emberének szavai után Laczó Pető Mihály képzőművész, tanár nyitotta meg a kiállítást.
A tárlat megnyitóján közreműködött Guba Viktória és a Matyó Néptáncegyüttes szólótáncosai, Bíró Éva és Juhász László.
A matyó íróasszony munkáit bemutató kiállítás augusztus 21-ig tekinthető meg a Közösségi Ház emeleti kiállítótermében.


Kapcsolódó képek:



Vissza

Hirdetés

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés