Ugrás a tartalomhoz

Balassagyarmaton kezd az MKC (videóval)

Mezőkövesd hírei

Elkészült az NB I-ben szereplő Mezőkövesdi KC bajnoki menetrendje. Kézilabdázóink a Balassagyarmaton kezdik meg a másodosztályú pontvadászatot szeptemberben.

A Magyar Kézilabda Szövetség illetékesei elkészítették az NB I/B-s bajnokságok programját. A menetrend értelmében az első négy forduló nagyon nehéznek ígérkezik az MKC számára a Keleti csoportban, hiszen kézilabdázóinknak a tavalyi pontvadászat élcsapatai ellen kell megküzdeniük. A Balassagyarmat ellen idegenben megrendezett összecsapás után a Békés és a szomszédvár Eger együtteseit hazai pályán fogadhatják majd kézilabdázóink, azután viszont a tavalyi dobogós Törökszentmiklósra látogatnak a mieink. A csoport nagy presztízsrangadóját október 21-én rendezik meg Mezőkövesden, akkor csap össze ugyanis városunkban az MKC és az Ózd gárdája. Az őszi szezon utolsó mérkőzését december 2-án bonyolítják le, amikor is a Nyíregyháza vendégeskedik majd Mezőkövesden. A tavaszi nyitómérkőzést február 24-én rendezik meg, míg a bajnokság záró fordulójában Nyíregyházán lép parkettre együttesünk május 19-én.

A Mezőkövesdi Kézilabda Club elnökségéből a múlt héten lemondott Marton János, továbbá távozott az elnökségi tagok közül Mata Tibor is. A vezető testület három taggal folytatja a munkát, miközben Mikulás Gábor személyében megválasztották az új elnököt. A klub első embere elmondta, hogy feljutásra esélyes csapat építése a cél, melynek érdekében megkezdték a tárgyalásokat a kiszemelt játékosokkal. A kerettel kapcsolatos hír, hogy Gubó Alex és Lezák Áron távozott Mezőkövesdről, ellenben három rutinos kézilabdázó városunkban folytatja a pályafutását. A klub vezetősége a tavalyi csapatból Tóth Koppány mellett Fekete Lászlóval és Benis Bencével egyezett meg a közös folytatásról. A vezetőedző személyének kiválasztása, valamint a játékoskeret kialakítása gőzerővel zajlik. Kézilabdázóink a tervek szerint augusztus elején kezdik el a felkészülést a szeptember 23-án rajtoló bajnokságra. (A csapatok a pontvadászat végleges menetrendjét a későbbiekben pontosítják.)


NBI/B Keleti csoport férfi felnőtt bajnoki menetrendje:

2012. szeptember 23. Balassagyarmati Kábel SE - Mezőkövesdi KC
2012. szeptember 30. Mezőkövesdi KC - Békési FKC
2012. október 7. Mezőkövesdi KC - SBS Eger Eszterházy SZSE
2012. október 14. CLAAS-Törökszentmiklósi KE - Mezőkövesdi KC
2012. október 21. Mezőkövesdi KC - Ózdi KC
2012. október 28. Hajdúböszörményi TE - Mezőkövesdi KC
2012. november 4. Mezőkövesdi KC - Kőnig-Trade-Balmazújvárosi KK
2012. november 11. Primavera Mizse KC - Mezőkövesdi KC
2012. november 18. Mezőkövesdi KC - Hajdúnánás-Robzol 2000 KSE
2012. november 25. Gödöllői KC - Mezőkövesdi KC
2012. december 2. Mezőkövesdi KC - Nyíregyháza-Nyír-Komplett
2013. február 24. Mezőkövesdi KC - Balassagyarmati Kábel SE
2013. március 3. Békési FKC - Mezőkövesdi KC
2013. március 10. SBS Eger Eszterházy SZSE - Mezőkövesdi KC
2013. március 17. Mezőkövesdi KC - CLAAS-Törökszentmiklósi KE
2013. március 24. Ózdi KC - Mezőkövesdi KC
2013. március 31. Mezőkövesdi KC - Hajdúböszörményi TE
2013. április 21. Kőnig-Trade-Balmazújvárosi KK - Mezőkövesdi KC
2013. április 28. Mezőkövesdi KC - Primavera Mizse KC
2013. május 5. Hajdúnánás-Robzol 2000 KSE - Mezőkövesdi KC
2013. május 12. Mezőkövesdi KC - Gödöllői KC
2013. május 19. Nyíregyháza-Nyír-Komplett -
Mezőkövesdi KC

Kapcsolódó hírek