Ugrás a tartalomhoz

Közlekedésbiztonsági nap (videóval)

Mezőkövesd hírei

Közlekedésbiztonsági napot rendeztek városunkban közelmúltban.

Mezőkövesd kerékpáros közlekedés szempontjából az ország egyik legforgalmasabb települése. Városunkban a közlekedési balesetek jelentős hányadában kerékpárosokat érint éppen ezért nagyon fontos, hogy a gyermekek minél hamarabb megismerjék a közlekedés legfontosabb szabályait. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság és a Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat ebből a célból rendezte meg a Közlekedésbiztonsági napot, ahol közel 20 gyermek vett részt.
A fiatalok elsőként tájékoztatást kaptak a kerékpáros közlekedés alapvető ismereteiről, majd számot adtak az elhangzottakról. A gyerekek ezt követően egy kerékpáros ügyességi verseny keretében adhattak számot a gyakorlati tudásukról. Az indulók közül többen is hibátlanul teljesítették a kijelölt pályát. A gyerekek szülői segítséggel egy 15 feladatból álló KRESZ-tesztet töltöttek ki a verseny ideje alatt, így elméletben is gyakorolhatták és gyarapíthatták a tudásukat. A családok legkisebb tagjai sem unatkoztak, hiszen a szervezők aszfaltrajzversenyt szerveztek a számukra. Az esemény keretében arcfestésre is lehetőségük nyílt a fiataloknak.
A programok ezután a Rendőrkapitányság épületében folytatódtak, ahol többek között látványos bemutatók segítségével ismerhették meg a gyerekek a rendvédelmi szervezet munkáját.

Kapcsolódó hírek