Ugrás a tartalomhoz

Megyei derbivel hangoltak (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – Ózdi KC 33-29 (8-11, 23-17)

Magabiztos győzelmet aratott városunk felnőtt kézilabdacsapata a megyei rivális Ózd ellen megrendezett felkészülési mérkőzésen augusztus 16-án.

Az NBI/ B-s pontvadászatra készülő MKC, a szintén másodosztályban induló ózdiakat látta vendégül a Városi Sportcsarnokban. A 3x20 perces összecsapás első felvonásában jól kezdtek kézilabdázóink, hiszen Fekete vezérletével 2-0-ás vezetéssel nyitottak. A két gyors kövesdi gól után azonban gyorsan magukra találtak a látogatók, akik a 8. percben megfordították a mérkőzést és 3-2-re átvették a vezetést. A több korábban Kövesden szerepelt játékost soraiban tudó látogatók a folytatásban is kontrollálták a találkozót, melynek eredményeként a 16. percben már 10-6-ra vezettek. Az MKC játéka erősen akadozott ebben a periódusban, Benisék sok hibát vétetettek, így a játékrész végéig nem változott lényegesen a helyzet. Panyiék 11-8-as előnynél váltottak térfelet csapatunkkal.
A második szakasz MKC fölénnyel indult, Kleisék sokkal gyorsabban, lendületesebben és ötletesebben játszottak, mint az első 20 percben, így szép lassan megkezdték a felzárkózást, sőt a 27. percben 13-13-nál be is érték az ellenfelüket.
A kövesdi lendület a folytatásban is megmaradt, ennek köszönhetően a 34. percben 18-16-os hazai vezetés állt az eredményjelzőn. Zsigmondék még erre a teljesítményre is rá tudtak tenni egy lapáttal és folyamatosan szórták a gólokat, miközben az ózdi próbálkozások jelentős része eredménytelenül zárult. A második szakasz nagyszerű teljesítménye 15-6-os kövesdi szériát eredményezett, így összességében 23-17-re módosult az állás a lefújásig.
Az utolsó játékrészben Zsigmond György elsősorban a fiataloknak szavazott bizalmat, akik jól játszottak és tartották a magabiztos előnyt. A találkozó 49. percében 26-22, míg négy perccel később 28-24 volt az eredmény. A vendégek mindent megpróbáltak a hátrány ledolgozása érdekében, de a találkozó hajrájában sem tudtak közelebb lopózni Kleisékhez, akik végül megérdemelten győzték le négy góllal az észak-borsodi együttest. Kézilabdázóink az Egerben aratott 30-28-as siker után a 2. edzőmérkőzés után is győztesen vonulhattak le a pályáról.
Az összecsapáson bemutatkozott csapatunk legújabb szerzeménye, a Csurgóról igazolt Zsigmond Ádám. A fiatal átlövő Veszprémben nevelkedett és a Somogy megyei alakulattól kölcsönbe érkezett városunkba egy esztendőre.


A Kassa jön Kövesdre

Zsigmond György együttese legközelebb augusztus 18-án lép parkettre, méghozzá egy felkészülési torna keretében Lajosmizsén. Feketéék hazai környezetben legközelebb a szlovák első osztályú Kassát látják vendégül. Az összecsapás augusztus 22-én, szerdán 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC - Ózdi KC 33-29 (8-11, 23-17)
Mezőkövesd, 200 néző, vezette: Vitális, Pető
MKC: Tóth - Benis, Zsigmond Á. 6 (2), Mazák 1, Trivkovics 4, Fekete L. 5, Kleis 4 (1). Csere: Kovács J., Sipos (kapusok), Bán 1, Molnár 6, Fekete D. 2, Nyitrai, Dusza M., Kovács P. 2. Vezetőedző: Zsigmond György
ÓKC: Losonczi - Jakab 1, Panyi 4, Barta 5 (2), Papp 5, Nyeste 4 (2), Lázár 2. Csere: Nyitrai (k), Koscsó 2, Ponyi 4, Harkó 1, Scitovszky 1, Szakál M. Vezetőedző: Váczi Sándor
Kiállítás: 10 ill. 12 perc
Hetesek: 5/3 ill. 4/3

Kapcsolódó hírek