Ugrás a tartalomhoz

Értékes győzelem a forró hangulatú rangadón (Videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry SE – Nyíregyháza Spartacus FC 2-0 (1-0)

Második mérkőzését is megnyerte városunk felnőtt labdarúgócsapata a bajnokságban. Együttesünk a jó erőkből álló nyírségi együttest múlta felül.

A Ness Hungary NB II. Keleti csoportjának 2. játéknapján az élmezőnybe vágyó Nyíregyháza látogatott Mezőkövesdre augusztus 26-án. A bajnoki rajt mindkét gárdának jól sikerült, miután a szabolcsiak hazai pályán 1-0-ra legyőzték az FTC II.-t, míg Véber György alakulata Szolnokon aratott 2-1-es sikert. Az összecsapás első perceiben a vendégek két nagy lehetőséget is kidolgoztak, ezt követően viszont kiegyenlítetté vált a találkozó. Együttesünk gyakorlatilag az első említésre méltó helyzetét gólra váltotta. A 13. percben Bogdány kapott jó indítást majd néhány remek csellel tisztára játszotta magát és mintegy 16 méterről laposan lőtt Balogh kapujára. A nagyszerűen eltalált lövés után a labda a kapufa érintésével kötött ki a vendégek ketrecében. A gól után hosszú ideig nem történt említésre méltó esemény, a játék elsősorban a két 16-os között zajlott a jó iramú mérkőzésen. A félidő derekától azonban egyre többször jutottak el a csapatok a kapukig, viszont egyik akcióból sem született újabb találat, így az eredmény nem változott az első játékrész végéig.
Együttesünk a második játékrész első percében tovább növelhette volna az előnyét, azonban Hamar fejese elkerülte a nyíregyháziak kapuját. A kövesdi lehetőséget követően ismét ritkábban jutottak el a felek helyzetekig majd fokozatosan átvette a játék irányítását az egyenlítésért küzdő vendégcsapat. A félidő derekán nagy fölényben futballozó szabolcsiak túlságosan kinyíltak hátul, amely területet nyitott a villámgyors kövesdi kontrák előtt. Csapatunk egy labdaszerzés után vezetett formás akcióból megduplázta az előnyét, amikor is Hamar pontos beadását Irhás fejelte Balogh mellett a kapuba a 77. percben. A vendégek legnagyobb helyzete az egész mérkőzésen agilisen játszó Montvai előtt adódott, akinek a lövése után csak a kapufa mentette meg együttesünket a góltól. A mérkőzés hajrája azonban sajnos már nem a futballról szólt. A rendes játékidő vége előtt egy szabálytalanság után Irhás és Petneházi szólalkozott össze, majd rövidesen többen is bekapcsolódtak a vitába a játékosok közül, miközben a nyíregyházi szurkolók is akcióba lendültek a nézőtéren. A lelátón kialakuló, percekig tartó dulakodás végén a rendezőknek a rendőrség munkatársainak segítségével sikerült rendet teremteniük, miközben Szabó Zsolt játékvezető néhány percig megszakította a játékot. A kedélyek a lefújás után szép lassan lecsillapodtak, de a botrányos végjátéknak biztosan lesz folytatása az MLSZ-ben. Labdarúgóink a győzelemnek köszönhetően a listavezető Békéscsaba mögött a 2. helyen állnak a tabellán 6 ponttal.


Újabb rangadó jön

Együttesünk legközelebb éppen az aktuális első helyezett otthonában lép majd pályára Békéscsabán. Az összecsapást szeptember 1-jén, szombaton 16.30-tól rendezik meg Békés megye székhelyén.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd-Zsóry SE - Nyíregyháza Spartacus FC 2-0 (1-0)
Mezőkövesd, 700 néző, vezette: Szabó (Gyarmati II, Butkai)
Mezőkövesd: Szántai - Hegedűs, Lakatos, Elek, Éles - Sigér, Irhás, Bognár (Bagi) - Bogdány (Jeremiás), Hamar, Lipusz (Dobos). vezetőedző: Véber György
Nyíregyháza: Balogh – Sipos, Ambrusz, Farkas, Mészáros – Reznek (Davidov, Simon), Minczér, Szilágyi (Petneházi), Pákolicz – Germán, Montvai. vezetőedző: Brekk János
Gól: Bogdány (13.p), Irhás (77.p)

Kapcsolódó hírek