Ugrás a tartalomhoz

Kiállítás a rendőrkapitányság történetéből (Videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság történetét mutatja be képekben és tárgyakban az a kiállítás, amely augusztus 24-én nyílt meg a Közösségi Ház emeleti termében. A tárlatot október 1-jéig tekinthetik meg az érdeklődők.

 

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság csendőrlaktanyáját 1903-ban avatták fel jelenlegi helyén. új épület átalakítására 1984-85-ben került sor. Az újjászületett rendőrkapitányságot 1985. augusztus 20-án ünnepélyes keretek között vették birtokukba az itt dolgozók. 2001-ben az épület felújítása során tetőcsere, a helyiségek festése/mázolása történt, új függönyöket, korszerű irodai bútorokat kaptak, illetve kondicionáló terem és vendégszoba létrehozására is sor került. A kapitányság az őrsöket is beleszámítva 10 gépjármű tárolására alkalmas garázzsal és 14 gépjárművel rendelkezik. 1974-től 80-ig Tóth Lajos rendőr alezredes volt a kapitányságvezető. őt a sorban 1983-ig dr. Sárközi Ferenc rendőr dandártábornok, majd 1983 és 89 között dr. Tuza László rendőr dandártábornok követett. 1989-ben és ’90-ben a kapitányság irányítását Hallai Imre alezredes, míg 1990-1991-ig Szobonya József alezredes látta el. 1991-től 1994 között Nyári István rendőr őrnagy vezette a mezőkövesdi egyenruhások munkáját. 1994-től 2010 novemberéig pedig dr. Vasas László rendőr alezredes teljesített szolgálatot a kapitányság élén. E nagy múltú, közel 110 éves kapitányság múltját mutatja be a Közösségi Házban augusztus 24-én megnyílt kiállítás.

A tárlat elején Szerencsi Árpád rendőr alezredes, kapitányságvezető köszöntötte a megjelenteket. A most megnyíló tárlatot nagy kutatómunka előzte meg, amelyben a rendőrkapitányság munkatársai is részt vettek.
A most megnyíló tárlatot kutatómunka előzte meg, amelyet Zelei Istvánné és Kovács István végezte el.
A megnyitón Kovács István rendőr százados, közlekedésrendészeti fővizsgáló ismertette a kiállítást. A bemutatott tárgyak között láthatóak a különböző időszakokból való ruházatok, felszerelések, eszközök, régi bútordarabok, archív fényképek és régi dokumentumok. E kiállított tárgyaknak köszönhetően a kiállítást megtekintő érdeklődő előtt szinte megelevenedik a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság múltja, története.
A kiállítást Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára nyitotta meg, aki kiemelte, hogy a most összegyűjtött és kiállított anyagnak hiánypótló szerepe van, hiszen ennek segítségével a mezőkövesdiek, az érdeklődők megismerhetik a rendőrkapitányságuk történetét, láthatják annak több évtizedes fejlődését, átalakítását.
A rendezvény fővédnöke dr. Vereckei Csaba rendőr dandártábornok, megyei főkapitány volt, aki szintén üdvözölte a mezőkövesdi kollégáinak ez irányú kezdeményezését.
A tárlaton a város nevében Vámos Zoltán alpolgármester mondott köszöntőt, aki beszédében elmondta, hogy a város és a rendőrség között szoros az együttműködés, hiszen a rendőrkapitányság a mindennapi rendőri munka mellett a település rendezvényein is részt vesznek, ezzel segítve az Önkormányzat munkáját.
A Rendőrkapitányság munkáját bemutató tárlat október 1-jéig tekinthető meg a Közösségi Ház emeleti termében. A továbbiakban még bővülő történelmi anyag a tervek szerint a jövőben a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságon kap majd helyet.

Kapcsolódó hírek