Ugrás a tartalomhoz

Életmentő véradás (videóval)

Mezőkövesd hírei

Több mint száz önkéntes adott vért a városunkban megrendezett véradáson augusztus 23-án és 24-én.

A Magyar Vöröskereszt mezőkövesdi szervezete rendszeresen megszervezi az eseményt a Közösségi Házban. A segítő szándékú felajánlások rendkívül fontosak, hiszen az elmúlt évek statisztikája alapján a nyári időszakban lényegesen több vérre van szükség a balesetek számának emelkedése miatt, továbbá sok olyan betegség van, ahol folyamatos vérellátás szükséges.
„Ezúton is kérjük a véradókat, hogy minél többen jelenjenek meg a meghirdetett napokon, hiszen rendkívül fontos, hogy a lehető legtöbben átérezzék a véradás fontosságát. Emellett szeretnénk, ha a fiatalok is felismernék az önzetlen segítség kiemelt jelentőségét.” – hangsúlyozta Kopcsák Gyuláné, a Magyar Vöröskereszt mezőkövesdi szervezetének területi vezetője.
A fiatalok bevonása rendkívül fontos, többek között azért, mert a rendszeres véradók átlagéletkora magas. A helyi szervezet éppen ezért városunk két középiskolájában minden évben szervez véradást, amely a tapasztalatok szerint sikeres és eredményes.
Lakatos László hosszú ideig alkalmanként adott vért, viszont hat éve rendszeresen segít a rászoruló embertársainkon. „Mindenkinek szüksége lehet segítségre, éppen ezért a lehetőségeimhez mérten én is megpróbálok segíteni.” – mondta Lakatos László.
Rendkívül fontos információ, hogy a véradásra kizárólag személyes okmányok (személyi igazolvány, lakcímkártya és TAJ kártya) bemutatásával lehet jelentkezni, ugyanis ezek hiányában nem tudják fogadni az önkénteseket a szakemberek.
Két véradás között 56 napnak kell eltelnie, ami azt jelenti, hogy legközelebb október második felében rendezik meg az akciót Mezőkövesden. Akik esetleg szervezett kereteken kívül szeretnének vért adni, azok ellátogathatnak a miskolci Semmelweis kórház mellett található Vérellátó Központba, ahol minden hétköznap szeretettel várják az önkéntes véradókat. A Vöröskereszt jelszava mindent elárul az akció fontosságáról: „Adj vért és ments meg három életet.” Kérjük, mindenki segítsen ennek szellemében a rászoruló és beteg embertársainkon.

Kapcsolódó hírek