Ugrás a tartalomhoz

Rocklegenda járt Mezőkövesden (Videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Több százan énekelték együtt az ismert slágereket D. Nagy Lajossal, a Bikini zenekar frontemberével. A népszerű rockbanda augusztus 24-én lépett színpadra a Kavicsos Tó- és Szabadidőparkban.

A Bikini a magyar könnyűzene egyik meghatározó együttese. A zenekar pontosan 30 esztendővel ezelőtt, 1982-ben alakult meg és egy ötéves „kihagyást” leszámítva folyamatosan készíti az új albumokat. A zenekar nagy sikerrel járja az országot, továbbá határainkon túl is többször fellépett az elmúlt évtizedekben. Az együttes városunkban is rendszeresen közönség elé lép és koncertjeik mindig több ezer nézőt vonzanak a színpad köré. A mintegy másfél órás fantasztikus hangulatú előadás keretében olyan ismert slágereket is előadott a zenekar, mint az Adj helyet, a Közeli helyeken, a Ki visz majd haza és még hosszasan sorolhatnánk a jobbnál-jobb régi és új dalokat. A koncert végén zúgó vastaps jelezte, a Bikini Mezőkövesden ismét nagyot alkotott és újra letette névjegyét.
A Bikini koncert a Csomópont-OK! tehetséggondozó program keretében valósult meg. Az egész estét betöltő projektnek köszönhetően több tehetséges fiatal énekes és zenész is közönség elé lépett városunkban, akik remek produkciókkal fokozták a hangulatot és emelték a rendezvény színvonalát. Az estét az egyik feltörekvő hazai rockbanda, a Steel Orange zenekar egyórás koncertje zárta.

Kapcsolódó hírek