Ugrás a tartalomhoz

Jelentős támogatás (videóval)

Mezőkövesd hírei

Több százezer forintos támogatást kapott a mezőkövesdi Add a Kezed Lakóotthon. A jótékony adománygyűjtést az IPA steinfurti szervezte rendezte meg.

Az IPA világszerte a rendvédelmi szervek aktív és nyugalmazott állományából toborozza tagságát. A szervezet célja a formális, valamint a szakmai kereteken túlmutató személyes kapcsolatok kialakítása, ápolása, továbbá a nemzetközi együttműködés elősegítése. Az IPA eszmeisége a világ minden táján ugyanazt az üzenetét hordozza, még pedig a határokon átnyúló barátság, szolidaritás, egymás segítésének szándékát.
A mintegy 40 fős delegáció az összesen 400 fős taglétszámmal büszkélkedő IPA steinfurti szervezetétől érkezett Mezőkövesdre augusztus 27-én. A delegációt az említett napon a Hajnal Hotelben fogadta a Lakóotthon vezetősége, majd egy nappal később a delegáció tagjai megtekintették és megismerték a Lakóotthon, valamint a Fogyatékkal Élők Napközi Otthonának működését. A látogatás részeként a vendégek átadták az ajándékokat és adományokat, melyet a Lakóotthonban élők saját készítésű ajándékokkal háláltak meg. „A tagok által összegyűjtött adomány, valamint a plüssállatok eladásából befolyt összeg mellett a steinfurti rendőrség is felajánlott egy bizonyos összeget, továbbá a különböző rendezvények, illetve fesztiválok bevételeinek egy részéből szintén gyarapodott az adományalap. Ezen felül szervezetünk egyik tagjának a lánya egy diszkót üzemeltet és ő is jelentősebb összeggel járult hozzá az alaphoz.” – hangsúlyozta Thomas Dobusch, az IPA steinfurti szervezetének vezetője.
A steinfuri IPA tagjai szoros baráti kapcsolatot ápolnak az Add a Kezed Lakóotthonnal, amit a továbbiakban is szeretnének ápolni és a támogatást folytatni kívánják, miután a mezőkövesdi látogatások minden alkalommal alátámasztják, hogy az adományokat jó célokra használják fel.
A német szervezet támogatása nagyon fontos szerepet tölt be a szervezet eredményes működéseben és a fejlesztések megvalósításában.
„Nagyon sokat jelent számunkra a német szervezet támogatása. Tavaly amikor a napközi otthon felújítását végeztük, hozzá kellett nyúlnunk a tőlük kapott pénzhez és tulajdonképpen az adomány segítségével tudtuk befejezni a rekonstrukciót. Ezúton is szeretném megköszönni a támogatásukat, valamint Varga Tamás barátom segítségét, mivel neki köszönhetjük a német szervezettel kialakult jó kapcsolatot.” – emelte ki dr. Molnár Károly, a Gondoskodás Alapítvány elnöke.
Az önzetlen felajánlások a továbbiakban is nagyon fontosak lesznek a Lakóotthon számára, miután a tervek között szerepel a fűtési rendszer korszerűsítése, ezen belül a napkollektoros fűtés megvalósítása. A Lakóotthon vezetői tehát továbbra is várják az önzetlen felajánlásokat, melynek köszönhetően tovább fejlődhet a Lakóotthon, valamint a Napköziotthon.

Kapcsolódó hírek