Ugrás a tartalomhoz

Idegen nyelvi verseny

Mezőkövesd hírei

Idegen nyelvi versenyt szervezett az általános iskolás diákok számára a mezőkövesdi Széchenyi István Szakképző Iskola március 5-én.
Az elmúlt évektől eltérően ez alkalommal csak szép kiejtési feladatot kaptak a versenyzők.

A középfokú oktatási intézménynél már nagy hagyományokra tekint vissza az idegen nyelvi verseny, ahol angol és német nyelvből mérettethetik meg magukat az általános iskolák felső tagozatos tanulói.
Az elmúlt esztendőkhöz képest kevesebb versenyző, összesen 16 tanuló vett részt a megmérettetésen, akik többek között a mezőkövesdi tagiskolákból, illetve Mezőkeresztesről, Füzesabonyból érkeztek.
A korábbi versenyek írásbeli és szóbeli fordulóból álltak. Idén az írásbeli, nyelvtani rész elmaradt, helyette a szép kiejtési feladatra, a szóbeli készségekre helyezték a szervezők a hangsúlyt.
A versenyen német nyelvből az 5-6. osztályosok között első lett. Panyi Evelin, aki a Szent István Katolikus Általános Iskolából érkezett. Második helyen szintén a Katolikus Iskola növendéke, Fügedi Dávid végzett. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Szent Imre Tagiskolát erősítő Nagy Zoltán állhatott fel. A 7-8. osztályosoknál a füzesabonyi VIK Széchenyi István Általános Iskolából érkező Nagy Bence Tamás lett az első, a második helyezést pedig a Szent István Katolikus Általános Iskola diákja, Horváth Lívia érte el.
Angol nyelvből az 5-6. osztályosoknál Antal Mercédesz, a mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola tanulója az első, az iskolatársa, Kreszadló Luca a második, míg a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskolába járó Fényes Alexandra a harmadik helyezést érte el. A nagyobbaknál a Bárdos Lajos Tagiskolából érkező Kriston Milán az első, míg Kós Bence, a Szent Imre Tagiskola növendéke a második helyet szerezte meg az idegen nyelvi versenyen. A résztvevők és a díjazottak értékes ajándékokban részesültek.

Kapcsolódó hírek