Akció a tisztább városért
Kilencven önkéntes, mintegy öt konténernyi szemét a mérlege az önkormányzat takarítási akciójának.
Mezőkövesd Város Önkormányzata a Te Szedd! országos akcióhoz kapcsolódva április 26-án tavaszi nagytakarítást szervezett a településen. A kezdeményezésben az önkormányzat önkéntesei mellett a Matyó Kertbarát Egyesület, az ÉRV Zrt., a Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum is részt vett. A kilencven aktivista a város több helyszínén dolgozott, például megtisztították a Hoór-patak medrét, a Bogácsi körforgótól a víztározóig tartó szakaszt, a gimnázium környékét, a szentistváni utat.
Összesen mintegy öt konténernyi hulladékot gyűjtöttek össze, melynek legnagyobb részét, közel 4,5 konténernyit a patakmederből szedték ki, tudtuk meg Besenyei Istvántól, a Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal kistérségi referensétől, aki hozzátette, hogy az önkormányzat a közeljövőben folytatja majd a takarítási akciót.
hmzs