Karácsonyi dallamok a templomban
Immár 29. alkalommal tartotta meg karácsonyi hangversenyét a Szent László Kórus.
A Pro Urbe-díjas kórus immár hagyományosan karácsonyi dallamokkal, karácsonyi gondolatokkal várta az érdeklődőket december 26-án a Szent László templomban.
A Mozerné Horga Stefánia által vezetett énekkar egyórás műsoruk során a meghittség, a békesség, a boldogság és az öröm dallamaival kedveskedett a hallgatóságnak. A hangverseny során elhangzottak például a Greensleves, az Ave Maria, a Deck the halls, Händel: Örvendj világ, a Szent vagy áldott Isten, a Csendes éj című karácsonyi dalok.
Az énekes előadásban a hangszerek is szerepet kaptak, mint például az orgona, a gitár, a zongora, a furulya, valamint a triangulum.
Az esemény végén dr. Medvegy János, esperes-plébános köszönte meg a kórus műsorát, melynek zárásaként az énekkar a közönséggel együtt közösen énekelte el az Ó, gyönyörű szép, titokzatos éjt.
hmzs