Koncert, alkotás, verseny a Matyó Adventen
Tímár Sára és Zenekara adott koncertet december 8-án a Hadas Látogatóközpontban a Matyó Advent keretében. A koncert után az est táncházzal folytatódott. A háromnapos rendezvényt szombaton és vasárnap kísérőprogramok színesítették.
A Matyó Népművészeti Egyesület által szervezett Matyó Advent nyitónapja Identitás és közösség című konferenciával kezdődött, majd a program este koncerttel folytatódott. Ez alkalommal Tímár Sára és zenekara lépett színpadra, akik műsorukban megzenésített verseket és népzenéket is eljátszottak. A koncert után pedig táncház várta az érdeklődőket, ahol szintén Tímár Sára és zenekara húzta a talpalávalót.
A háromnapos rendezvény keretében szombaton és vasárnap különböző témájú kézműves-foglalkozásokkal, közös alkotásokkal várták az érdeklődőket. Lehetett készíteni például csuhébabát, adventi koszorút, kézzel készített, horgolt karácsonyi díszeket, a gyerekeket játszóház és mesekuckó várta.
A rendezvényhez kapcsolódóan az Egyesület két versenyt is hirdetett. Az egyikre a gyerekek jelentkezését várták, amelyre mikulás és karácsony témájú versekkel, mesékkel és rajzokkal lehetett pályázni, melynek díjátadóját december 9-én tartották meg a Hadas Látogatóközpontban, ahol a többtagú zsűri adta át a jutalmat a résztvevő gyerekeknek. Külön értékelték a rajz-, és külön a vers- és prózamondókat. A rajzversenyre 110 alkotás érkezett be, míg 11 gyermek adott elő verset vagy prózát.
A másik versenyre adventi díszekkel és karácsonyi süteményekkel lehetett nevezni, melynek díjkosztóját december 10-én rendezték meg. A dekorációk közül a zsűri első hellyel díjazta Kada Tiborné munkáját, míg a süteménysütő verseny első helyezettje Kolosai Katalin és Pap Jánosné lett.
– Egy nagyon gazdag programot sikerült összeállítani erre a hétvégére kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Remélem, aki ellátogatott hozzánk, megtalálta a kedvére valót. Pénteken egy komolyabb eseményen, egy konferencián vehettek részt az érdeklődők, majd pedig Tímár Sára és zenekara adott egy fergeteges koncertet. Szombaton a gyerekeké volt a főszerep, az estét pedig egy fantasztikus táncos gála zárta, ahol egyesületünk összes tánccsoportja fellépett, akik egy egész estés, adventi és karácsonyi témájú műsort mutattak be – értékelte a rendezvényt Pap Julianna Bernadett, a szervező Matyó Népművészeti Egyesület elnöke.
A rajzverseny eredménye:
Óvodások kategória:
1. Nagy Alíz
2. Simon Fanni
2. Szucskó Petra
3. Pelyhe Donát
3. Árki Soma
Alsó tagozat kategória:
1. Lénárt Lia
1. Gáspár Lilien
2. Pelyhe Panna
2. Nyitrai Dorka
2. Bozsik Hanna Zoé
3. Marczis Marcell
3. Vasca Emma
Felső tagozat kategória:
1. Farkas Hanna
2. Jakab Sára Lujza
3. Albert Janka
Vers és prózamondó verseny:
1. Popovics Máté
2. Pelyhe Donát
3. Mizser Nóra
3. Barna Réka
hmzs