hu en de pl
ma 2019. augusztus 19. (hétfő) 13:10 Huba névnapja van





Aranyra bronzérem (videóval frissítve)

Nagyszerűen szerepeltek a Mezőkövesd Zsóry SE utánpótláscsapatai a városunkban megrendezett felkészülési teremtornán. A megmérettetésen a kövesdi U13-as együttes aranyérmet, míg az U15-ös gárda bronzérmet szerzett.


A rangos utánpótlás tornán mindkét korosztályban négy gárda vett részt. A házigazda MSE–Zsóry mellett a Diósgyőri VTK, a Borsod Volán, valamint a Putnok utánpótlását biztosító Sajóvölgye Focisuli gárdái léptek pályára a Városi Sportcsarnokban február 2-án. A 13 évesek viadalán kitűnően kezdtek labdarúgóink, miután az első mérkőzésen 6-0-ás győzelmet arattak a Borsod Volán ellen. Kubinyi József tanítványai a folytatásban is lendületben maradtak és remek játékkal 4-2-re legyőzték a DVTK együttesét. Miután a Sajóvölgye Focisuli ugyancsak 100%-os teljesítménnyel várta az utolsó mérkőzést, a Mezőkövesd és a Sajóvölgye csapata döntőnek beillő összecsapáson küzdött meg egymással az aranyéremért. A találkozó óriási csatát hozott, melynek végén 4-3-as kövesdi siker született, így együttesünk végzett a torna első helyén.
A 15 évesek viadalán a kövesdiek szintén győzelemmel rajtoltak. Együttesünk szoros mérkőzésen 6-4-es győzelemmel adta meg az alaphangot a folytatásra. Gánóczy Zoltán csapata a második mérkőzésén is szépen termelte a gólokat, azonban a négy kövesdi találatra a Diósgyőr gárdája öttel válaszolt, így ezt a találkozót labdarúgóink 5-4-re elveszítették. Labdarúgóinknak az utolsó összecsapáson minimum két gólos győzelem kellett volna a tornagyőzelem megszerzéséhez. A mérkőzés nem indult jól, hiszen a Sajóvölgye néhány perc alatt 3-0-ás előnyre tett szert, viszont a „Gánóczy fiúk” ezután két perc alatt egy gólra lefaragták a hátrányukat és ekkor felcsillant a remény a fordításra. A folytatásban ellenben a putnokiak ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést és végül 4-2-re felülmúlták a kövesdieket, ezzel megszerezték az első helyet a DVTK, a Mezőkövesd és a Borsod Volán előtt.


Döntő többségben a kövesdi különdíjasok

Az ünnepélyes eredményhirdetésen az érmek és kupák mellett elismerésben részesültek a legjobb teljesítményt nyújtó játékosok és szakemberek. Az U13-as korosztályban szinte minden elismerés Mezőkövesden maradt ugyanis a torna legjobb kapusa, Pápai Krisztián mellett az öt találatot szerző gólkirály, Kovács Ákos, a büntetőrúgó verseny győztese, Baranyi Bence, valamint a legjobb edzőnek megválasztott Kubinyi József egyaránt városunk csapatát erősíti. A különdíjakat illetően csak a legjobb mezőnyjátékos kitüntetést vihette haza más egyesület sportolója, méghozzá a Sajóvölgye Focisuli csapatában futballozó Dávid Tibor.
A kövesdi játékosok a 15 éves korosztályban sem panaszkodhattak a díjátadáson.

A legjobb kapus a mezőkövesdi hálóőr, Dósa Attila lett. A gólkirályi címet a szintén Mezőkövesden játszó Oláh Márk vehette át, aki összesen hét találattal terhelte meg az ellenfelek kapuját. Városunk labdarúgói a büntetőrúgó versenyben sem álltak hadilábon, miután a kategória győztese, a kövesdi Juhász Bence emelhette magasba a különdíjat. A legjobb mezőnyjátékosának az egész nap remekül teljesítő Lázi Lászlót választották meg, aki a Sajóvölgye Focisuli csapatában pallérozódik. A legjobb edző díjat pedig a Sajóvölgye szakvezetője, Szabó István kapta meg.

Veretlenül lett aranyérmes az MSE-Zsóry U13-as csapata



U13-as eredmények:

Borsod Volán – Mezőkövesd Zsóry SE 0-6
Sajóvölgye Focisuli – DVTK 3-2
Borsod Volán – Sajóvölgye Focisuli 0-5
DVTK – Mezőkövesd Zsóry SE 2-4
DVTK – Borsod Volán 8-1
Sajóvölgye Focisuli – Mezőkövesd Zsóry SE 3-4

Végeredmény:

1. Mezőkövesd Zsóry SE 9 pont
2. Sajóvölgye Focisuli 6 pont
3. DVTK 3 pont
4. Borsod Volán 0 pont

Különdíjasok:

Legjobb kapus: Pápai Krisztián (MSE-Zsóry)
Legjobb mezőnyjátékos: Dávid Tibor (Sajóvölgye)
Gólkirály: Kovács Ákos (MSE-Zsóry, 5 gól)
Büntetőrúgó verseny győztese: Baranyi Bence (MSE-Zsóry)
Legjobb edző: Kubinyi József (MSE-Zsóry)

A csapatok legjobbjai:

DVTK: Lehóczki Balázs
Borsod Volán: Kaczur Milán
Sajóvölgye Focisuli: Pogonyi Dominik
Mezőkövesd Zsóry SE: Baranyi Bence


U15-ös eredmények:

Borsod Volán – Mezőkövesd Zsóry SE 4-6
Sajóvölgye Focisuli – DVTK 2-1
Borsod Volán – Sajóvölgye Focisuli 2-5
DVTK – Mezőkövesd Zsóry SE 5-4
DVTK – Borsod Volán 5-4
Sajóvölgye Focisuli – Mezőkövesd Zsóry SE 4-2

Végeredmény:

1. Sajóvölgye Focisuli
2. DVTK
3. Mezőkövesd Zsóry SE
4. Borsod Volán

Különdíjasok:

Legjobb kapus: Dósa Attila (MSE-Zsóry)
Legjobb mezőnyjátékos: Lázi László (Sajóvölgye Focisuli)
Gólkirály: Oláh Márk (MSE-Zsóry, 7 gól)
Büntetőrúgó verseny győztese: Juhász Bence (MSE-Zsóry)
A legjobb edző: Szabó István (Sajóvölgye Focisuli)

A csapatok legjobbjai:

DVTK: Vitelki Balázs
Borsod Volán: Nagy Alán
Sajóvölgye Focisuli: Málik Mihály
Mezőkövesd Zsóry SE: Horváth Norbert



Vissza

Hirdetés

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés