Ugrás a tartalomhoz

Életmódváltók: középpontban a mozgás (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mintegy 120-an vettek részt az idei Életmódváltó Hetek programjain. Ez alkalommal a rendezvény fő témája a mozgás volt.

A szervező Progressio Bt. és az Életmódváltók Kft. néhány évvel ezelőtt indította útjának az Életmódváltó Hetek elnevezésű programsorozatot, amely révén három héten át különböző mozgással, egészséges életmóddal kapcsolatos programokkal várják az életmódot váltókat.
Az idei rendezvény fő témája a mozgás volt, e köré csoportosították a programokat. Az eseménysorozatot a hagyományokhoz hűen a Tour de Mezőkövesd nyitotta meg, ahol több mint 400-an kerékpározták körbe a várost, illetve mintegy 200-an vettek részt a gyalogos körön.
A mozgás jegyében megszervezett programsorozat nyitányaként szeptember 16-án 20-30 mozogni vágyó vett részt a Kavicsos-tó Szabadidőparktól induló gyalogláson. A lelkes csapat egészen a Zsóry üdülőterületen található Rózsa Étteremig sétált, majd onnan vissza. A három hét során több alkalommal volt lehetőség, hogy barátokkal közösen mozdulva, megtegyék a 8 km-es távot. A program szeptember 17-én a Közösségi Házban folytatódott, ahol Jordán Mária táncpedagógus, sportedző a mozgás és a zumba hatásairól beszélt az érdeklődőknek. Az előadás után az oktató és néhány rendszeresen járó tanítványa adott ízelítőt a zumba hangulatából, sokszínűségéből.
Az Életmódváltó Hetek harmadik programja szeptember 18-án kora délután folytatódott, amikor is egy nagyobb csapat pattant nyeregbe és elkerekeztek egészen Szomolyáig és vissza. Emellett volt még biciklistúra Cserépfaluba és Poroszlóra is, de nagyobb kirándulásként egy 60 fős lelkes csapat ellátogatott a Tátrába is.
Szeptember 30-án és október 3-án pedig dr. Sebestény Tamás, a mainzi Johannes Gutenberg Orvosegyetem prodékánja tartott előadást a Rózsa Étteremben az egészséges ételek készítéséről, a táplálkozási szokások és az emésztés kapcsolatáról. A mezőkövesdi kötődésű tudós kiemelte, hogy fontos lenne egészségünk megőrzése érdekében, hogy saját magunk által megtermelt alapanyagokból készítsük ételeinket, tartózkodjunk az előre gyártott, tartósító és egyéb mesterséges adalékanyagokkal telitett termékektől.
Október 2-án pedig Kő Pál Kossuth- és Munkácsy-díjas és Halassy Csilla szobrászművészek kiállításának megnyitóján vehettek részt az érdeklődők. Mindkettőjük munkáiból kisugárzik a magyarságtudat, az ősi kultúra iránti érdeklődés.
Mezőkövesdre Kő Pál munkáiból 33 rajzot, valamint 14 kisplasztikát, szobrot hoztak el. Kő Pál felesége és tanítványa, Halassy Csilla pedig több mint egy tucat alkotásával mutatkozott be városunkban.
Az esemény elején Molnár Istvánné települési képviselő mondott köszöntőt, méltatta a két neves művészt, mutatta be életpályájukat, kiemelve legfőbb alkotásaikat, tárlataikat. Kiemelte, hogy a bemutatott anyag is jól tükrözi, hogy a két alkotó szíve egyszerre dobban, kiegészítik egymást, ezzel egy nem mindennapi, csodálatos értéket hoznak létre, amiből minden érdeklődő töltekezhet.
A bevezető gondolatok után dr. Sebestény Tamás, mint a művészcsalád barátja nyitotta meg a tárlatot. Az orvosprofesszor kiemelte, hogy nagyon jó helyen van ez a kiállítás, hiszen Mezőkövesd az egyik legősibb avar település, és a bemutatott szobrok, alkotások is gyökereinkből táplálkoznak, vezetnek vissza. Az ősiség, az ősi kapcsolat jelenik itt meg. Elmondta, hogy a tárlat létrejötte is azt jelzi, hogy Mezőkövesd és az itt élő emberek fogékonyak a szépre, a művészetre. Hozzátette, hogy az élet értelme, hogy szerezzünk egymásnak örömet és ennek legelhivatottabb formája az a művészet, amelyet Kő Pál és Halassy Csilla képvisel.
A grafikákat és szobrokat felvonultató kiállítás október 25-ig tekinthető meg a Közösségi Ház emeleti kiállítótermében.
Az Életmódváltó Hetek záró rendezvényét október 7-én tartották meg a Közösségi Házban, ahol Pótáné Lázár Mária összefoglalta és értékelte a három hetes programot. A három hét során mintegy 120 fő vett részt a gyaloglásokon, kerékpártúrákon, előadásokon, ahol több mint 700 pontot gyűjtöttek össze.
A három hét során a pontokat gyűjtő aktív résztvevők között jutalmakat sorsoltak ki. A sok értékes ajándék kisorsolása után a fődíj, a kerékpár is gazdára talált, amelyet Pap Józsefné vihetett haza.
A szervező a rendezvényen kiemelte, hogy 2013-ra újdonsággal várják az egészséges életmód iránt érdeklődőket annak érdekében, hogy egyre több embert mozdítsanak meg. Pótáné Lázár Mária elmondta, hogy 2014. szeptember 19-ig folyamatosan szerveznek majd programokat, amelyen a résztvevők alkalmanként egy-egy pontot kaphatnak majd. A megszokott rendszer szerint 5 pontért pedig 1 tombola jár majd. A tombolázók között pedig egy év múlva a következő életmódváltó hetek keretében értékes jutalmakat sorsolnak majd ki. E újítás célja, hogy Mezőkövesd és környéke legyen a legegészségesebb térség, hogy minél több embert állítsanak fel a fotelből, és vegyenek rá a rendszeres testmozgásra, és az egészséges táplálkozás elsajátítására és alkalmazására.
Az egész évre kiterjedő kezdeményezés révén már e héttől rendszeres programmal várják a mozogni vágyókat. Ilyen például, hogy szerdánként, vagy szombatonként 17 órától gyaloglást szerveznek a Zsóryba és vissza. Emellett tavaszra kerékpártúrákat, egészséges ételek elkészítését, különböző képzéseket, illetve nagyobb kirándulásokat is terveznek. Minderről bővebb információt a www.eletmodvaltok.hu internetes oldalon kaphatnak.

Kapcsolódó hírek