hu en de pl
ma 2019. január 17. (csütörtök) 23:24 Antal, Antónia névnapja van





A Mezőkövesdi rendőrkapitányság hírei

Nem sokáig élvezhette a friss levegőt!

Az elmúlt napokban egy bükkábrányi büfébe betörő páros kilétét fedték fel a mezőkövesdi rendőrök. Lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen, akik 2014. január 3-ára virradóan betörtek egy bükkábrányi büfébe ahonnan szeszes italokat és készpénzt tulajdonítottak el, majd a menetrendszerinti buszra felszállva utaztak Miskolc Búza térig.


A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével a 23 éves H. Albert és a 19 éves S. Sándor farkaslyuki lakosok gyanúsíthatók.
A nyomozás során az is kiderült, hogy H. Albert a B-A-Z. Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet lakójaként egy előzően elkövetett cselekményéért elzárását tölti, s március 10-én szabadul. A mezőkövesdi nyomozók semmit sem bíztak a véletlenre! Már a börtön kapujában várták a friss levegőhöz jutó szabadulót, akit azonnal a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra állítottak elő, gyanúsítottkénti kihallgatásra. H. Albert a bűncselekmény elkövetését elismerte és terhelő vallomást tett társára is.
Az ügy érdekessége, hogy a bükkábrányi buszmegállóban ott várakozott a sértett férje is, akitől az elkövetők az autóbuszok indulásáról érdeklődtek, majd egy buszon utazott a felesége üzletéből eltulajdonított értékekkel de akkor még nem volt tudomása a bűncselekményről.


Egy évig ügyeskedett a gázlopó

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság a mezőnyárádi lakosú 50 éves A. Sándorral szemben.
A nyomozás adatai szerint a férfi illegálisan csatlakozott rá a szolgáltató gázvezetékére és onnan 2012. májusától 2013. május 14-ig jogtalanul földgázt vételezett.
Az ügyben indított nyomozást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Öveket becsatolni!

A Rendőrség éves ellenőrzési terve alapján 2014. március 10-én, 11-én és 12-én fokozott figyelmet fordít a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági eszközök, továbbá a bukósisak előírásszerű használatára.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a közúti kontroll kiterjed elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra, ki- és bevezető valamint a gyorsforgalmi útszakaszokra. A végrehajtásban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály, az Autópálya Alosztály Emőd, a Miskolci, Kazincbarcikai, Encsi, Sátoraljaújhelyi, Sárospataki, Tiszaújvárosi, Szerencsi, Mezőkövesdi, Ózdi, és az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai vesznek részt. Az akcióban a B-A-Z. Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének munkatársai és az Országos Polgárőr Szövetség önkéntesei is közreműködnek.
Rendőrségi tapasztalatok alapján a passzív biztonsági eszközök használata nélkül jelentősen megnő a halálos sérülések esélye! A biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszerek használati arányának növelése nélkülözhetetlen a balesetben elhunytak számának, valamint a sérülések súlyossági fokának csökkentése érdekében.
Az ellenőrzés célja többek között az, hogy a biztonsági öv használat Magyarországon mielőbb elérje az európai 90 százalékos átlagot, amely akár 20 százalékkal is csökkenthetné a közúti balesetben elhunytak számát.

Mezőkövesdi Rk. - BAZ Megyei RFK



Vissza

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés