hu en de pl
ma 2019. december 7. (szombat) 07:10 Ambrus névnapja van





Matyó étkek versenye (videóval frissítve)

Hét baráti csapat nyolc étele mérte össze tudását az idei főzőversenyen, amelyet a Matyó Fesztiválhét keretében június 25-én délelőtt rendeztek meg.


A főzőverseny megnyitóján elsőként Herkely Károly, a szervező Matyó Kertbarát Klub Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta, hogy a nagy meleg miatt sokan visszamondták a nevezésüket, így hét csapat vesz részt a matyó és summás ételek megméretésén.
Ezt követően Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője nyitotta meg a versenyt, aki beszédében kiemelte a magyar étkek különlegességét, egyedi íz világát. Ezt követően Jenei Tamás, a TV Paprika séfje, a zsűri elnöke látta el jó tanácsokkal a főzőket.
A csapatok közül volt, aki babgulyást, gulyást készített, de megkóstolhattuk, milyen is a tardi kaszás pecsenye, vagy milyen ízletes is a pörkölt burgonyával. Idősebb Gáspár István és fia, ifjabb Gáspár István alkotta csapat két étellel is indult a versenyen, akik mezőkövesdi legényfogó levest és csülökpörköltet főztek.


A versenyt a Tardi Hagyományőrzők csapata nyerte meg, akik hagyományos tardi kaszás pecsenyét készítettek.
A második díjjal jutalmazták a mezőkövesdi legényfogó leves elkészítőjét, idősebb Gáspár Istvánt, míg a Hodór csapata által készített erdélyi gombás ételt és a „Mosolygó Fakanalak” pörköltjét harmadik díjjal jutalmazták.


Kísérő programok

A délelőtt során, míg a csapatok főztek, addig színpadi műsorokkal szórakoztatták a vendégeket. Fellépett például az Emődi Tehéntánc zenekar, a Daya Dance, a Mezőkövesdi Hang-Stúdió, a Szirtaki görög tánccsoport, Ayala, és a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület is.

M. Zs.


Kapcsolódó képek:



Vissza

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés