hu en de pl
ma 2019. március 20. (szerda) 08:10 Klaudia névnapja van





Olimpiai beszámoló (videóval frissítve)

Beszámolót tartott a riói olimpiai szerepléséről Érdi Mária a Szent László Gimnáziumban.

 


A 18 esztendős mezőkövesdi vitorlázó bravúrosan szerepelt az ötkarikás játékokon, ugyanis a világ legjobbjait felvonultató mezőnyben az előkelő 14. helyet szerezte meg. Ennek apropóján látogatott el az oktatási intézménybe, ahol egyebek mellett a felkészülésről, tapasztalatairól és teljesítményéről osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.
Szeptember 13-án, a Miskolci Szakképzési Centrum Mezőkövesdi Szent László Gimnáziuma és Közgazdasági Szakgimnáziumában rendezett eseményen elsőként Juhász Jánosné igazgató köszöntötte a résztvevőket, aki Márit szorgalmáért, kitartásáért és elért eredményeiért minden diák elé példaként állított.



NYOLCSZÁZ ÓRA VÍZEN
A tehetséges, négyszeres korosztályos világbajnok sportolóval Varga Ivánné, az iskola testnevelője beszélgetett. A vitorlázó ismertette például a vitorláshajó és a versenypálya felépítését, valamint azt is, hogy nemzetközi versenyen először Horvátországban szállt vízre. Emellett beszélt a több hónapos olimpiai felkészülésről, amibe két alkalommal riói edzőtáborozás is szerepelt. Elmondta véleményét az az olimpián elért 14. helyezéséről, illetve a futamgyőzelemről is, továbbá megosztotta, hogy a táplálkozás során például a megfelelő szénhidrát és vitaminbevitelre is oda kell figyelnie. Elmondta azt is, hogy évente körülbelül 800 órát tölt a vízen, emellett ugyancsak éves szinten mintegy 300-400 órát tesz ki az erőnléti edzések időtartama.

TERVEK Mári beszélt szüleiről és testvéreiről, valamint a közeljövő terveibe is beavatta a jelenlévőket. Ezzel kapcsolatban megtudhattuk, hogy szeptemberben Kínában vesz részt egy Világkupa versenyen, majd edzőtáborba vonul Ausztráliába, mivel decemberben Melbourne-ben rendezik meg a Világkupa döntőt. Ezt követően pedig Új-Zéland ad otthont az Ifjúsági-világbajnokságnak, ahol Mári címvédőként fog elindulni.

POLGÁRMESTERI KÖSZÖNTÉS A beszélgetést követően dr. Fekete Zoltán polgármester gratulált a sportoló teljesítményéhez, majd virágcsokrot és ajándékcsomagot nyújtott át neki. Ezt követően Juhász Jánosné igazgató ajándékozta meg a mezőkövesdi olimpikont.
B. K.

Kapcsolódó képek:



Vissza

Hirdetés

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés