hu en de pl
ma 2019. november 12. (kedd) 04:28 Jónás, Renátó névnapja van





10 éves a Jézus Szíve templom (videóval frissítve)

2001. október 13. - Immár tíz éve annak, hogy Seregély István egri érsek felszentelte a 80 év várakozás után felépült új Jézus Szíve templomot.


Akkor, 2001-ben a jeles eseményen részt vett dr. Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, dr. Veres András püspök, Tállai András országgyűlés képviselő, akkor még pénzügyminisztériumi államtitkár, Tóth Attila államtitkár, dr. Halmai Gyula polgármester és a mezőkövesdi önkormányzat képviselői. 

Az új templom alapkövét a felszentelés előtt 5 évvel, 1996-ban rakták le, és sok külső támogatással, – minisztériumok, az önkormányzat, a hívők, az egyházmegye – támogatásával épült fel mintegy 450 millió forintból a 400 férőhelyes templom. Az épületet Rátkai Attila építész tervezte, az oltárképet Köteles István festette, az orgonát Nyitrai Péter építette. Az építkezés Szántó József kanonok koordinálásával zajlott le. 
A templom felszentelésének 10 éves jubileuma alkalmából hálaadó szentmisét tartottak 2011. október 13-án, amelyet a templomot felszentelő Seregély István érsek celebrált, aki beszédében kiemelte, hogy egy csoda volt az, hogy annak idején pár éven belül megépülhetett az új létesítmény.
Az ünnepségen jelen volt dr. Fekete Zoltán polgármester, a Jézus Szíve Egyházközség világi elnöke, Rátkai Attila építész és felesége, valamint az egyházközség jelenleg és régebben itt szolgált papjai. Tállai András, a Belügyminisztérium Önkormányzatokért Felelős Államtitkára más elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az ünnepségen, de levélben köszöntötte a 10 esztendős templomot.

Kapcsolódó képek:



Vissza

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés